Egyháztörténeti vetélkedő

Publikálva: 2017. október 27.

2017. október 26-án egyháztörténeti vetélkedőn vehettek részt azok az érdeklődő fogvatartottak, akik kedvet éreztek ahhoz, hogy felmérjék tudásukat, felkészültségüket a reformáció témakörében.

Ez év októberében ország-, sőt világszerte számtalan helyen és alkalommal megemlékeznek a reformáció 500 éve szárnyra kapott folyamatáról. Az ünnepségekhez kapcsolódó lehetőségek megragadása csak elhatározás kérdése – talán mondhatnánk így is: az egyén szabadsága. És aki szabadságvesztés-büntetést tölt?! Az csak fájó lélekkel állapíthatja meg, hogy „na, ebből is teljesen kimaradok, mint annyi minden másból”?

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet
A Tolna Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben – hasonlóan azokhoz a társintézetekhez, ahol a börtönlelkészi szolgálatban a reformáció egyházai (is) képviseltetik magukat – nem kell kimaradnia a lelkileg gazdagító folyamatból a fogvatartottaknak sem, sőt egy kiemelkedő lehetőséggel élhettek: „Hithősök a reformáció berkeiben” címmel egy vetélkedő képezte a reformációi emlékév egyik csúcspontját.

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

A megmérettetésre, amelyre 500 éves történelmet átfogó anyagból, 25 neves személy életrajzából készültek az ismeretszerzési kalandra vállalkozók, a lelkesedés első hullámában csaknem egy tucatnyian jelentkeztek. Amikor a lelkesedés a nehézségekkel való szembesülés nyomán józanodott, hat fogvatartott állt próbának, s közülük öten kiemelkedőnek nevezhető teljesítménnyel vették az akadályt, ugyanis az 53 feltett kérdésből legalább 27-re helyes választ adtak.

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

Az első három helyezett – 43, 39, illetve 36 ponttal – könyvjutalomban is részesült. Mindannyian tudásban gazdagodva és lelkiekben mélyülve folytathatják életútjukat – és ez megfelel a reformáció szellemének.

Nyitókép forrása: Tolna Megyei Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció