Élet a börtönben

Publikálva: 2018. február 15.

Dr. Kaszó Gyula, intézetünk lelkésze 2018. február 8-án előadást tartott a Mözsi Népfőiskolán, "Élet a börtönben" témában. A nagy érdeklődésre tekintettel a jövőben más települések meghívásainak is eleget kíván tenni.

Amennyire kevéssé szeretné a saját bőrén kipróbálni, annyira szívesen tudná meg legalább beszámolókból a büntetés-végrehajtási intézet rácsaira kívülről néző ember, hogy milyen az élet a börtönben. A Tolna megye igazgatási központjához, s így a Tolna Megyei Büntetés-végrehajtási Intézethez közel fekvő települések népfőiskolái közül is több jelezte már arra irányuló nyitottságát, hogy egy a rácsokat belülről is ismerő személytől kapjon támpontokat a lélekben és gondolkodásban felmerülő kérdések megválaszolásához. 2018. február 8-án Mözsön mintegy 40 fős érdeklődő hallgatóság előtt dr. Kaszó Gyula börtönlelkész tartott egy meghívás nyomán beszámolót nemcsak a magyarországi börtönügy történeti alakulásáról és a büntetés-végrehajtás jelenéről, hanem arról is, hogyan éli meg szolgálatát a rácsok mögött.

Forrás: Mözsi Népfőiskola

Előadása keretében és az azt követő beszélgetésben, a hallgatóság felől érkező kérdésekre válaszolva is felvázolta, hogyan törekszik arra, hogy a „börtönben” is teret kapjon és értékes gyümölcsöt hozzon a nagybetűs „Élet”, hogy ne csak múljon, hanem Élettel is megteljen a börtönben töltött idő. A nagybetűt megérdemlő Élet az Istennel való, és csodálatos változásokat magával hozni képes találkozásnál kezdődik – Krisztusnál, akiben összetalálkozik az Isten és az ember; Jézusnál, aki azt mondhatta magáról: „Én vagyok a feltámadás és az Élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él” (János ev. 11,25).

Forrás: Mözsi Népfőiskola

Ahol ez az Élet elkezdi éreztetni hatását – és ezt teszi még a börtönrácsok mögött is, még egyszerű, vagy szinte terápiás jellegű beszélgetések és csoportos foglalkozások keretében is, ott emberibbé, sőt emberivé válhat az élet is.

Nyitókép forrása: Mözsi Népfőiskola

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció