Elindult a szakmaképzés

Publikálva: 2014. december 4.

Kézzel fogható szakmára tanítják a rabokat Állampusztán.

Idén október 6-án indult el a TÁMOP 5.6.3. program keretén belül 40 fogvatartott részvételével a 240 órás OKJ-s asztalosipari szerelő szakképzés. Ennek keretein belül a résztvevők 72 elméleti, és 168 gyakorlati órán a bútorasztalos szakma alapjait tanulhatják meg. Ez idő alatt anyag és eszköz ismeretet, apróbb javításokat, ajtó-ablak szereléseket, csapolási technikát sajátítanak el. A képzés végén szerzett oklevéllel a kinti életben bútorasztalos segédként elhelyezkedhetnek, illetve további – erre épülő – képzés után már önállóan is dolgozhatnak.

Forrás: Állampusztai Országos Bv. Intézet
Többen elmondták, nagy segítség ez nekik, hiszen lehetőséget teremt, hogy egy hasznos szakmát kapjanak kézhez, szabadulás után nagyobb eséllyel vállalhatnak munkát.

Forrás: Állampusztai Országos BV. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció