Elindult a fogvatartottakat segítő program Tiszalökön is

Publikálva: 2017. március 31.

A „Fogvatartottak reintegrációja” elnevezésű, EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosítószámú projekt keretében a fogvatartottak egyszerre kaphatnak segítséget a szabadulás utáni elhelyezkedési, valamint a közösségbe történő visszailleszkedési esélyeik növelésére.

A programban elsősorban azon fogvatartottak vehetnek részt, akik 5 éven belül szabadulnak, tehát a közeljövőben szembesülnek a visszailleszkedés nehézségeivel. A projekt teljes ideje alatt ez a fogvatartottak közel ötödének, azaz 4000 főnek a bevonását jelenti, akik közül 1800 fogvatartott vehet részt kompetenciafejlesztő foglalkozásokon, 1000 fő pedig piacképes szakmát tanulhat.

A projekt egyaránt fókuszál a célcsoport fejlesztésére, a modell befogadására alkalmas környezet megteremtésére, valamint a szakemberek felkészítésére.
A társadalmi beilleszkedés elősegítése érdekében a fogvatartottak hozzátartozói számára szintén elérhetőek a program egyes elemei.
A projektben részt vevő szakemberek szolgáltatáscsomagokon keresztül érik el a fogvatartottakat.

A program során lehetőség nyílik kommunikációs, konfliktuskezelő, önismereti, életvezetési és agressziókezelő csoportfoglalkozások megszervezésére, munkaerőpiaci igényekhez igazodó szakmaképzésre.
A munkaerőpiaci szolgáltatásokon belül segítséget kérhetnek álláskeresésre való felkészítésben, illetve életpálya-tanácsadás igénybe vételére is van lehetőségük. A társadalmi reintegrációt elősegítő szolgáltatások során iratpótlásban, lakhatási lehetőségekben, szociális és társadalombiztosítási ellátásokhoz való hozzáférésben segítenek a projekt tanácsadói. A tanácsadók folyamatos toborzási és tájékoztatási feladatokat végeznek.

Az intézetben eddig 226 fogvatartott kapott részletes tájékoztatást a projekt tartalmáról.

Az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosítószámú, „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
A projektről bővebb információ a www.tettprogram.hu oldalon található.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció