Elismerés és köszönet a fegyőrből lett rendőrnek

Publikálva: 2017. július 18.

Az intézet parancsnoka köszönetét fejezte ki az együttműködésért a július 10-én történt fogolyszökés kapcsán a Kiskőrösi Rendőrkapitányságnak, és emléktárgyat adott át Baltás Tamás r. főtörzsőrmesternek, annak a rendőrnek, aki elfogta a fogvatartottat.

Forrás: Állampusztai OBVI

A szökést követő nap reggelén Akasztó település belterületén a szolgálaton kívüli Baltás Tamás r. főtörzsőrmester, akasztói körzeti megbízott felismerte a fogvatartottat és elfogta. Ezt követően a Kiskőrösi Rendőrkapitányságra szállították, ahol látlelet felvételére előállították, meghallgatták. Tettére nem tudott egyéb magyarázatot adni, mint, hogy ártatlan. Baltás főtörzsőrmester elmondása szerint a rabruha miatt ismerte fel a fogvatartottat, aki mezítláb sétált a településen. Rögtön igazoltatta, majd előállította Kiskőrösre.
Bár a település lakóinak nem volt feltűnő az ún. „mákos ruha”, nem meglepő, hogy a körzeti megbízott felismerte, hiszen nyolc évvel ezelőtt, még az intézetben dolgozott, mint szállítmányvezető.

Forrás: Állampusztai OBVIAz intézet parancsnoka most mind a rendőrség munkáját, mind a főtörzsőrmester gyors reagálását megköszönte egy emléklappal és egy karóra emléktárggyal, amelyet személyesen adott át a Kiskőrösi Rendőrkapitányságon. Az elismerést Horváth Attila c. r. alezredes bűnügyi
osztályvezető köszönte meg, aki szintén pár szóval dicséretben részesítette a volt kollégát.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció