Elítéltek a kecskeméti református temetőben

Publikálva: 2017. május 22.

Május 20-án, szombaton a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet 48 elítéltje végzett jóvátételi munkát a református temetőben.

A Református Egyház és a börtön évek óta áll együttműködésben, a börtönlelkészi szolgálat megalakulása óta a reformátusok "delegálják" a börtönlelkészt a Mátyási utcába. A temető rendezése azért is volt szükséges, mivel május 26-án, csütörtökön a református temetőben lesz majd a hősök napi megemlékezés.

Fotó: Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet
A kecskeméti elítéltek rendszeresen végeznek jóvátételi munkát a városban, 2016-ban erre 11 alkalommal került sor, összesen 163 fogvatartott részvételével. Többször jártak az idősek ápolását, gondozását végző Margaréta Otthonban, de a kecskeméti SOS Gyermekfaluban is voltak, ahol kerti munkákat végeztek. A tavalyi TeSzedd! akcióban két napon keresztül szintén 48 elítélt szedte önkéntesen a szemetet.

Fotó: Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet
A temető takarítását, rendezését önként vállalók Zombory Istvántól, a Kecskeméti Református Egyház presbiterétől kaptak tájékoztatást a temető történetéről, valamint egy-egy családi sírboltban nyugvó neves kecskeméti családról is érdekes információkat tudhattak meg.

Fotó: Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet
A jóvátételi tevékenység ezzel nem zárult le, mivel a temetőben bőven akad még tennivaló.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció