Elkészült az 1000. sírkő

Publikálva: 2017. október 11.

Fogvatartotti munkáltatás keretében elkészült az 1000. sírkő a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön műhelyében. A műhely a fogvatartottak ideiglenes foglalkoztatására lett létrehozva két évvel ezelőtt, azonban a megrendelések nagy száma miatt, lassan állandó szerepet kap intézetünk tevékenységei között.

Az évekkel ezelőtti megkeresés után, senki nem gondolta volna, hogy egy börtönben valaha is sírköves műhely működhet, de mára ez valóssággá vált.

2009-ben egy vihar pusztított Sátoraljaújhelyen, ahol többek között a városi temető katonai része is erősen megrongálódott. Ekkor az intézet parancsnoka felkérést kapott a város vezetésétől, hogy fogvatartottak bevonásával segítsünk a területrendezésben. A területrendezés azonban nem állt meg a kidőlt fák eltakarításánál és a fű lekaszálásánál, hanem a megrongálódott beton fejfák is – a lehetőségekhez mérten – visszaállításra kerültek. 

Egy későbbi pályázati kiírás miatt a megrongálódott fejfák cseréjére is sor kerülhetett, mely olyan jól sikerült, hogy az ezt követő években rendszeresen indulhattunk hasonló pályázatokon társult együttműködőként.

A Honvédelmi Minisztérium pályázata és az intézet fogvatartottjainak munkája sok hadisír gondozót  elgondolkodtatott, így készítettünk sírköveket Debrecen térségébe, de Vácra is az elmúlt években.

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Az idei évben kiírt pályázaton Sátoraljaújhely Önkormányzata is indult, ahol nem kisebb célt tűztek ki, mint a sátoraljaújhelyi hősök temetőjében levő összes fejfa cseréjét. Természetesen a jól bevált receptet követve, ismét számítottak intézetünk fogvatartottjainak munkájára.

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Az eltelt nyári hónapok alatt sorban készültek a fejfák, és a "sírkőüzem" állandó munkahely lett intézetünkben. 

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Az elmúlt napon elkészülhetett intézetünkben az 1000. fejfa, mely reméljük csak az első mérföldkő az együttműködéseink, illetve a fogvatartotti foglalkoztatás bővülése útján.

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció