Tengerész megemlékezés

Publikálva: 2016. augusztus 16.

Tengerészekre emlékezett a város 2016. augusztus 16-án. A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön személyi állománya és az intézetben elhelyezett fogvatartottak hatékony közreműködésével valósulhatott meg a rendezvénysorozat, amely mögé támogatóként a Honvédelmi Minisztérium és Sátoraljaújhely Város Önkormányzata mellett civil szervezetek is felsorakoztak.

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

A Sátoraljaújhelyen született Búza Béla fedélzetmester kezdeményezésére a Magyar Tengerészek Egyesülete emléktáblát készített az 1914-ben és 1915-ben a Zenta és Warasdiner hadihajók fedélzetén életüket vesztett, sátoraljaújhelyi születésű tengerészek emlékére.

Az emléktáblát a város központjában, a megújult Hősök terén avatták fel, tengerész tiszteletadás mellett, ezután pedig katolikus börtönlelkészünk felszentelte. Az ünnepségen részt vett Horváth Lajos, a HM Társadalmi Kapcsolatok Hivatala, Háborús Kegyeleti Igazgatóság igazgatója, Isaszegi János vezérőrnagy, a HM Zrínyi Nonprofit Kft. vezetője, Szilágyi Zsolt alezredes, a Magyar Honvédség I. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnokhelyettese, valamint a város polgármestere, Szamosvölgyi Péter és Dankó Dénes alpolgármester is.

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Sátoraljaújhely régi katonaváros, melynek emlékeit már közel tíz éve ápolja a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön, civil szervezetekkel összefogva. Az emléktábla két oldalán elhelyezett hadilobogók is intézetünkben készültek, a fogvatartottak jóvátételi munkájának köszönhetően. Az ünnepséget intézetünk szervezte, valamint a katonai hagyományőrző alakulat is kollegáinkból állt.

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Az ünnepségen Balogh Tamás, a TIT Hajózástörténeit egyesület elnöke elmondta, hogy az emléktábla avatása fontos pont az egyesület és a város kapcsolatában, mivel a háborúban elhunyt tengerészekről ezután már méltó helyen és módon emlékezhetnek meg a lakosok és szervezetek is. A "hajózható határfolyón" túl a tengerészet is szervesen kötődik mostantól a város életéhez.

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Az avatási ünnepséget követően egy könyvbemutatóra is sor került a polgármesteri hivatal dísztermében, ahol Isaszegi vezérőrnagy mutatta be a nemrég megjelent "Hajózni szükséges" című hajózástörténeti könyvet, amely a Magyar hajózás történetét öleli föl a szakmához tartozó tudástárral együtt.

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció