Érseki szentmise a 15 éves Szent Gellért Kápolnában

Publikálva: 2015. december 15.

Dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek tartott szentmisét a solti kápolnában. A fogvatartottak által készült jászol megszentelése is a rendezvény része volt.

15 éve épült fel az intézet solti objektumában a Szent Gellért nevét viselő kápolna. Ennek ünneplésére december 12-én dr. Bábel Balázs érsek adventi szentmisét tartott a fogvatartottak és a jelenlévő személyi állomány részére.

Forrás: Állampusztai Országos Bv. Intézet
Először Váradi Péter református lelkész felolvasta a szentleckét, majd Csorba József, az intézet katolikus lelkésze és Vas Huba solti katolikus esperes evangéliumot hirdetett.
Beszédében az Érsek Úr elmondta, hogy a szentatya az irgalmasság évében szimbolikusan meghirdette a templomok ajtóinak kinyitását. Így Érsek Úr kinyitotta a kápolna ajtaját, hogy minél több hívőhöz jussanak el advent időszakában is az Úr igéi.

Forrás: Állampusztai Országos Bv. Intézet
A bűnök leküzdéséhez nagyon nagy erőre van szükségünk. Az emberek mindig Isten irgalmát, bocsánatát kérték és kérik, hiszen sokszor követünk el bűnöket, Isten bocsánatát elnyerni azonban csak az ő közelségével lehetséges. Amikor Isten elé lépünk nem szabad felkészületlennek lennünk. Törekednünk kell mindig a legjobb lelkiismerettel a legjobbat tenni. A jóindulat mások iránt, a megbocsátás, a jobbá válás nagyon fontos cél. Ha Isten irgalmas, nekünk is megbocsátónak kell lenni, ez okoz csak örömet, a gyűlölködés belülről felőrli az embereket. A megbocsátást és a szeretetet kell mindannyiunknak gyakorolni.
A szentmise végén Érsek Úr megáldotta a fogvatartottak által készített betlehemi jászolt.
Forrás: Állampusztai Országos Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció