Fogvatartottak a bűnmegelőzésért

Publikálva: 2016. június 7.

A Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet színjátszó köre 2016. június 7-én fiataloknak és tanáraiknak mutatta be a "Miért ne kerülj börtönbe" című, bűnmegelőzési célú előadását a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban.

A Cella Hecc Társulat fennállásának eddigi legnagyobb szabású előadását láthatták azok a diákok, pedagógusok, oktatási intézmények vezetőinek, akik a gyulai bv. intézet meghívását elfogadták egy bűnmegelőzési célú rendezvényre.

Cella Hecc Társulat

A célközönség

 

A közel 450 fős nézőközönség soraiban helyet foglalt Petróczki Zoltán, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója, Dr. Kiss Péter rendőr ezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőr-főkapitány helyettese, Telekné Furák Mónika rendőr alezredes, a megyei rendőrfőkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője, Zanócz István tűzoltó alezredes, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság képviseletében, Izsó Gábor, Békés város polgármestere, és a Gyulai Törvényszék képviseletében Dr. Marton Erika sajtótitkár.

Petróczki Zoltán Békés Megye Kormányhivatalának főigazgatója, Teleki Szávai Krisztina tankerület-vezető

Izsó Gábor, Békés Város polgármestere, Hafenscher Csaba Zoltán bv. ezredes

Zanócz István tűzoltó alezredes

Telekné Furák Mónika rendőr alezredes, Dr. Kiss Péter rendőr ezredes, megyei rendőr-főkapitány helyettes, Iróczky Péter bv. alezredes

Telt ház

Hafenscher Csaba Zoltán bv. ezrdes, intézetparancsnok bevezetőjében az előadás hitelességéről beszélt, hisz a fogvatartottak társaik börtönben írt verseit adják elő. Majd egy kéréssel fordult a jelenlevőkhöz: "Ha kell, csukott szemmel, de minden szóra, minden mondatra nagyon figyeljetek oda. Engedjétek az érzéseiteket szabadjára, figyeljétek magatokat, hogy az előadás milyen hatást vált ki. Rendhagyó módon nem azt mondom, hogy jó szórakozást, hanem azt, hogy jó figyelmet kívánok!"

Feszült figyelem a nézőtéren

 

 

A parancsnoki végszó után hangos csengetéssel és velőt rázó zárkaajtó csapódással kezdődött a darab. Egy valóban rendhagyó, művészi, de mégis szívbe markoló, elgondolkodtató performanszt láthattak a résztvevők egy olyan csoporttól, akik néhány hónappal ezelőtt magukban sem hittek, nemhogy egy ilyen előadás sikerében.

Beszterczei Attila színművész

 

Beszterczei Attila, a Budapesti Újszínház színművészének alakítása pedig egy olyan katartikus élményt adott, amely minden néző számára hosszú ideig emlékezetes marad.

Az előadás zárszavaként Hafenscher Csaba Zoltán bv. ezredes megköszönte a nézők figyelmét és kérte, hogya későbbiekben is emlékezzenek majd az előadás tanulságára.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció