Fogvatartotti elismerés a testületi ülésen

Publikálva: 2017. április 18.

Intézetünk színjátszó körének, a Cella Hecc Társulatnak egyik tagja elismerő oklevelet, valamint emlékplakettet vehetett át 2017. április 13-án a Békésen megtartott 44. Ünnepi Testületi Ülésen, a Beépített kellékek elnevezésű nyílt drámaírói pályázat eredményhirdetésének keretében.

A Békés város önkormányzata által az év elején meghirdetett drámaírói pályázatra történő dokumentáció megküldését több hónapos kutatómunka előzte meg a jelentkező fogvatartott részéről. A pályaműhöz az intézet könyvtára mellett a gyulai Mogyoróssy János Városi Könyvtár is segítséget nyújtott különböző irodalmi művek felajánlásával. 44. Ünnepi Képviselő-testületi Ülés, Fotó: Sal András

A testületi ülést megelőzően a szervezők invitálására alkalom nyílt egy kötetlen beszélgetésre, ahol Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, egyben a zsűri elnöke, valamint Szente Béla a Békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója zsűritagként mondott az alkotásokról kritikát; fontosnak tartották kiemelni, hogy a megjelent alkotók ne riadjanak vissza az általuk elmondott kritikáktól, építő jellegűnek szánják.Kötetlen beszélgetés a zsűrivel, Fotó: Sal András

A szakmai társalgást követően a testületi ülésen az elismerésben részesülők között foglalhattak helyet a drámaírók. Az eseményt a Himnusz elhangzása után Izsó Gábor a település polgármestere nyitotta meg, aki a múlt és jelen gazdasági és kulturális történéseiről, valamint a jövőben elérni kívánt célokról számolt be a megjelenteknek. Ezt követően a városi sportban, civil szférában kiemelkedő eredményeket elértek léphettek a színpadra, hogy elismeréseiket átvegyék. Himnusz, Fotó: Sal AndrásVégezetül a város önkormányzata által életre hívott  – Kodály Zoltán halálának 50. évfordulójára megemlékezve – Beépített Kellékek című pályázat díjazottjai és elismertjei léphettek a közönség elé. Az első díjat, valamint a két különdíjat követően a Cella Hecc Társulat egyik tagja vehetett át díszoklevelet, valamint emlékplaketett Seregi Zoltántól.

Az elismert és a zsűri elnöke Seregi Zoltán színi igazgató, Fotó: Sal András

A színi direktor elmondta, hogy nem véletlen a színpadra lépés sorrendje; ha helyezésekben kellene gondolkodni, akkor egy olyan pályamű érdemelte ki az ötödik helyezést, aminek alkotója korlátozott lehetőségekkel rendelkezett a munkája folyamán. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a kiírásra 41 mű érkezett. Az ünnepélyes délután zárásaként a résztvevők a Szózat eléneklésével nyomatékosították az egységet és a hovatartozásukat.

  

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció