Folytatódnak a preventív célú intézetlátogatások

Publikálva: 2015. március 13.

A Budapesti Fegyház és Börtön 2014 szeptemberében kötött bűnmegelőzési célú támogatási szerződést a Fővárosi Közgyűléssel. A projekt keretében budapesti középiskolák diákjai számára mutatjuk be – prevenciós céllal szervezett szakmai napon – az intézetet, illetve a büntetés-végrehajtási tevékenység egyes szegmenseit.
A bűnmegelőzési program keretében a látogatásokra heti rendszerességgel, előre egyeztetett, a Fővárosi Közgyűlés által delegált csoportok számára fenntartott időpontokban kerül sor.

2014-ben összesen 13, 2015-ben mindeddig 9, a Fővárosi Közgyűlés által delegált diákcsoportot fogadtunk. Ezen felül az idei évre június 11-ig bezárólag heti 1-1 látogatócsoport fogadását ütemeztük be.
A szakmai napon a diákok amellett, hogy bejárják az intézet kijelölt fogvatartási körletrészeit, az elítéltek egy csoportjának szereplésével megtekinthetnek egy prevenciós céllal készített előadást, melynek tanulságait, illetve a látogatás során leszűrt tapasztalatokat a fogvatartottak és a reintegrációs tisztek közreműködésével meszélhetik meg. Ezt követően lehetőség van az intézet területén működő, az 1956-os forradalom és szabadságharc halálra ítélt mártírjainak emlékét őrző Kisfogház Emlékhely bejárására is.

Forrás: BFB

Fontosnak tartjuk, hogy a Büntetés-végrehajtási Szervezet iránt érdeklődők részére minél szélesebb körű, hiteles tájékoztatást nyújtsunk az általunk végzett szakmai munkáról. A preventív jellegű látogatások tekintetében kiemelt célként kezeljük továbbá a bűnmegelőzést, hiszen az szervesen kapcsolódik intézetünk alaptevékenységéhez.
Tapasztalataink alapján a programba bevont diákok amellett, hogy érdeklődést mutatnak a „börtönvilág” iránt, fogékonyak a prevenciós üzenet befogadására is, melynek közvetítését a direkt módon tapasztalt zárt intézeti körülmények, illetve az elítéltek személyes beszámolói hangsúlyosabbá, egyben hitelesebbé teszik.

Forrás: BFB

Az iskolák visszajelzései nagyon pozitívak, ezek szerint az intézetlátogatások során szerzett benyomások, tapasztalatok, a látottak értékelése és feldolgozása megerősítőleg illeszkednek az elérni kívánt prevenciós célkitűzésekhez.
Az intézet 2014 májusában a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által szervezett "BV Bűnmegelőzési Program 2014" elnevezésű programba is bekapcsolódott, melynek során havi 1 alkalommal fogadunk ugyancsak középiskolás csoportokat. 2015-től – havi 2 csoporttal kalkulálva - a kőbányai általános és középiskolákat is bevontuk a bűnmegelőzési programba, ennek érdekében kezdeményeztük a X. kerületi Önkormányzattal fennálló együttműködési megállapodás kiegészítését.  

Forrás: BFB

Forrás: BFB

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció