Fotókiállítás

Publikálva: 2018. augusztus 29.

Immáron harmadik alkalommal hozta el fotókiállítását Molnár Attila Károly a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet falain belülre.


Immáron harmadik alkalommal hozta el fotókiállítását Molnár Attila Károly a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet falain belülre. A kiállítások témája mindig új, mindig más; legújabb alkotásainak a „Megérintve” címet adta. Attila évek óta önkéntesként járja az ország különböző büntetés-végrehajtási intézeteit, és utazásai során megérintette őt ez a különös világ. Ez idő alatt rádöbbent arra, hogy semmi sem fekete vagy fehér, talán legmeghatározóbb érzésként az körvonalazódott benne, hogy a börtönben is emberek élnek. Verseiben a szabadság és börtön témáját járja körül, belehelyezkedve ezzel azok helyzetébe, akik a falak között élik mindennapjaikat. Éppen ezért a kiállítás megnyitóján résztvevő fogvatartottakat is megérintették a róluk szóló versek, fényképek.


Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció