Kollégák is főztek a Békéscsabai Csülökparádén

Publikálva: 2016. június 27.

A Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet személyállományának két főzőcsapata kapott meghívást a Csaba Csülökparádé gasztronómiai versenyére.

Intézetünk már nem kezdő a hasonló megmérettetésekben, hisz az elmúlt évek során, határon innenről és túlról is gasztronómiai sikerekkel térhettek haza a kollégák. A békéscsabai „erőpróbán” már visszatérő vendégként fogtak fakanalat – tudni érdemes, hogy néhány éve a több száz csapatos főzőversenyen első helyezést értek el a kollégák. 

A próbatétel reggelén viharfelhőkkel tarkított ég fogadta a csapatokat a Békéscsabai Sportcsarnok körül kijelölt főzőterepen. A családias, vidám hangulatú rendezvényen minden méteren újabb és újabb illatok fogadták az érdeklődőket, akik biztató szavakkal adták tudtára a versenyzőknek  tetszésüket. Az elkészült ételek zsűrizése után, nagy izgalommal várta mindenki az eredményhirdetést. Nem volt hiába való a várakozás, mivel az intézetünk BV. FC. névre keresztelt csapata különdíjban részesült. A háromtagú csapat kapitánya, Varga Zsolt elmondta, hogy az egyszerűségre és a tiszta ízekre törekedtek, a verseny nemcsak a kóstolásból, hanem a terítésből is állt. Az asztal megterítéséért a legjobb szépérzékkel megáldott személy - a csapat egyetlen női tagja - Nagy Mariann vállalt felelősséget és a kivitelezés osztatlan sikert aratott. Második csapatunk, ami „Büntetés” néven futott, ugyan díjazásban nem részesült, de mint elmondták, sok tanulsággal és élménnyel térnek haza és jövőre újra próbálkoznak.

Különdíjasok

BV. FC tagjai: Nagy Mariann, Varga Zsolt, Belinszky Csaba

„Büntetés” tagjai: Uhrin Ilona, Hafenscher Csaba Zoltán, Tóth Mihály

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció