Hangulat, küzdelem, játék

Publikálva: 2017. május 25.

Május 12-én a Budapesti Fegyház és Börtönben lépett pályára a Magyar Színészválogatott. A labdarúgó tornán a színművészek a Gyűjtő és a Fővárosi Bv. Intézet fogvatartottjaival együtt rúgták a bőrt. A 2010-ben alapított vándorkupa idén is a Fővárosi Bv. Venyige utcai csapatához került.

A Trakperger Márk játékvezető irányításával zajló mérkőzéseken teljes erőbedobással, ugyanakkor a sportszerűséget mindvégig szem előtt tartva küzdöttek a csapatok. A 2x10 perces meccseken lendületes, technikás játékot láthattak a nézők, ahol gólokban sem volt hiány.

Forrás: Budapesti Fegyház és Börtön

A Nemcsák Károly vezetésével pályára lépő színészcsapat mindkét börtönválogatottal megmérkőzött, azonban a vándorkupa sorsa idén is fogvatartottak között dőlt el.

Forrás: Budapesti Fegyház és Börtön

Az 1:1-re végződő izgalmas döntőmérkőzést követően a gólkülönbség alapján hirdették ki a nyertest.

Forrás: Budapesti Fegyház és Börtön

Eredmények:

BFB-Színészválogatott 4:1

FBvI-Színészválogatott 4:0

BFB-FBvI 1:1

Forrás: Budapesti Fegyház és Börtön

A csapatoknak ezúton is gratulálunk, és jó felkészülést kívánunk!

Forrás: Budapesti Fegyház és Börtön

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció