Hetedhét Játékvárosban jártunk

Publikálva: 2016. július 4.

Magyarország első és egyetlen Hetedhét Játékvárosában segédkeztek a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottai

2009-ben Ditzingen városából érkezett 8-12 éves gyermekek táborozását lehetővé tevő ötlet született meg néhány fiatal diák és pedagógus fejében, amely a mai napra igen komoly logisztikát igénylő, több mint kétszáz embert megmozgató eseménnyé nőtte ki magát Gyula városában. Az ötlet nem mindennapi, vagyis a szervezők várost alkotnak a városban. Minden évben egy meghatározott téma köré szervezik az eseményt, 2016 témája Ázsia és az, ami ezzel a névvel, fogalommal összeforrt. A  logisztika igen fontos háttere a két hétig tartó tábornak, melyben a gyulai börtön fogvatartottai is szerepet vállaltak. A nyitónap előtti hétvégén öt elítélt jóvátételi program keretein belül sátrakat épített, rendezte a különböző munkaállomások kellékeit, valamint a szülői transzfer helyszínét alakította ki. A tábor egyébként "szülőmentes" övezet, vagyis a hozzátartozók csak és kizárólag a hét meghatározott napján, meghatározott időben látogathatják a gyermekeiket, illetve reggel az arra kijelölt helyen búcsúzhatnak el tőlük, délután pedig ugyanott várják őket.Csapatmunka

Az egyik civil segítő, hogy neki mit jelent az, hogy fogatartottak is segítik az előkészületeket, elmondta, számára nem az a fontos, kik ők, hanem az, hogy segítő szándékkal jöttek és a gyermekekért tesznek. 

Civil segítők

Az egyik fogvatartott elmondta, hogy az ilyen programok számukra nagyon fontosak, mert segítia visszailleszkedésüket, és csökkenti az előítéleteket.Segítünk, ahol tudunk

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció