I. Békés Megyei Reintegrációs Fórum

Publikálva: 2015. október 15.

Békés megyében első alkalommal fogvatartottak társadalomba történő visszailleszkedését elősegítő fórumot szervezett intézetünk és a kormányhivatal a gyulai Kohán Képtárban.

A Békés Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya és a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet között augusztusban megkötött együttműködési megállapodásának aláírásakor még konkrét, kézzelfogható produktumok nem fogalmazódtak meg. 2015. október 15-én viszont már tettünk is azért hogy a paktum a gyakorlatban is megvalósuljon.

A helyszín

A kormányhivatal és a bv. intézet közös szervezésében "festői" környezetben, a gyulai Kohán Képtárban Reintegrációs Fórumot szervezett. A rendezvényre meghívást kaptak Békés Megye önkormányzatai, közfoglalkoztatásban résztvevő szervek és szervezetek.

Vendégek köszöntése

A vendégek és a meghívottak köszöntése után intézetünk parancsnoka Hafenscher Csaba Zoltán bv. ezredes felvilágosítást adott arról, hogy a bv. szervezet keretein belül mit is jelent a reintegráció és mit teszünk azért, hogy sikeres is legyen.

Hafenscher Csaba Zoltán bv. ezredes

A Békés Megyei Kormányhivatal részéről Pántya Imre, a Foglalkoztatási Főosztály vezetője adott tájékozatást arról, hogy milyen lehetőségek nyílnak a szabadult fogvatartottak foglalkoztatására Békés megyében. 

Pántya Imre főosztályvezető helyettes

A konkrét elképzelések után azon személyek tapasztalatait hallhattuk, akik közvetlenül érintettek és saját bőrükön tapasztalhatják a reintegráció adta lehetőségeket.

 Sikeresen reintegráltElsőként egy olyan állampolgár szavai hangoztak el, aki intézetünk "vendégszeretetét" is élvezhette, részt vett külső munkáltatlásban is, és szabadulása után az a vállalkozó foglalkoztatja a mai napig is, akinél fogva tartása is dolgozott.

Az intézetünk szerződő partnerei is elmondták véleményüket arról, hogy milyen fogvatartottakat foglalkoztatni a vállalkozásaikban. Az előzetes érthető fenntartások után általuk sem képzelt munkaminőségről és teljesítményről számoltak be.

Tóth Lajos a Tóth és Tsa Recycling Kft. ügyvezetője

Elsőként Tóth Lajos, a Tóth és Tsa. Recycling Kft. ügyvezető igazgatója számolt be azokról az általa nem várt folyamatokról és eredményekről, amik ahhoz vezettek, hogy egy szabadult fogvatartottat fogalalkoztason.

A következő munkáltató olyan elményeket osztott meg a vendégekkel, amik nem a tovább foglalkoztatás lehetőségéről, hanem a napi munkáról szóltak. Muscsinka Katerina, a Drót-Fon Kft. ügyvezetőjének szintén fenntartásai voltak a fogvatartotti munkáltatással kapcsoltaban, de ahogy telt az idő ezen érzései teljes mértékben átalakultak. 

Muscsinka Katerina a Drót-Fon Kft. ügyvezetője

Olyan csapatmunkát, teljesítményt, magatartást tapasztalt, amit eddig még soha. Konkrét példaként említette azt, hogy az eddigi termelés óránként 30 méter drótot tudott fonni gépenként, de mióta fogvatartottak dolgoznak náluk ez a teljesítmény 45 méterre emelkedett.

Ezek után azok a személyek következtek, akik nap mint nap a börtön falain belül ébrednek és ott hajtják nyugovóra fejüket.

Fogvatartotti vallomás

A nézők néma csendben hallgatták azokat a vallomásokat, amik a börtönbe kerülésről, a bent megélt mindennapokról, a családi kötelékek gyengüléséről szóltak, illetve hogy a törvény adta lehetőségek keretében mit nyújt számukra az EVSZ. A megdöbbentő szavakat az intézetünk színjátszó köre, a Cella Hecc Társulat oldotta és csalt mosolyt a részvevők arcára.

Cella Hecc Társulat

 

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció