Idősek otthonában jártunk

Publikálva: 2016. december 22.

A Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet Bakony Színjátszó csoportja idős embereket örvendeztetett meg előadásával.

Az intézetünkben működő színjátszó csoport karácsony közeledtével újabb darabot vitt színpadra, melyet jóvátételi program keretében december 21-én adták elő a II. számú Idősek Otthona lakóinak és a városban működő Idősek Klubjának.

A színdarab mellett ajándékot is vittünk, hiszen a női fogvatartottak külön erre az alkalomra készítettek levendulás párnácskákat, amelyeket a bv. intézet parancsnoka adott át az intézmény vezetőjének.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet


Ezúttal Lev Tolsztoj egyik művét, Márton bácsi karácsonyát (eredeti címe: Pánov bácsi karácsonya) adaptálta színpadra a társulat vezetője, Deribó Csaba János bv. főtörzsörmester, aki szabadidejében egy amatőr színjátszó csoportot vezet.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

A Bakony Színjátszó Csoport tagjai nyáron már előadtak egy nagy sikerű darabot, Bernardt: Tolmács című vígjátékát, így a mostani színdarabban már tapasztalt fogvatartottak is szerepet kaphattak, de természetesen volt közöttük olyan is, akinek ez volt az első próbálkozása.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

A bemutatót hetekkel ezelőtt megkezdett próbák előzték meg, lelkesen gyakoroltak a fogvatartottak a premierre.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

A bemutatót Veszprém Megyei Jogú Város alpolgármestere, Némedi Lajos nyitotta meg, aki örömét fejezte ki, hogy rövid időn belül ismét egy jóvátételi programot valósítanak meg a fogvatartottak, legutóbb a novemberi Kolostorok és Kertek jóvátételi programon volt jelen. Az alpolgármester különös figyelmet szán az e-fajta kezdeményezéseknek, mert nagyon fontosnak tartja a szabadulók majdani sikeres reintegrációja szempontjából azokat az eredményeket, amelyek egy jóvátételi program hozadékai lehetnek. "A jelenlegi színdarabbal egy olyan kapocs jöhetett létre, mely túlmutat a börtön falain és mind a szabadulóknak, mind a befogadó környezetnek segítséget jelenthet a későbbi harmonikus együtt, illetve egymás mellett élésben" – fogalmazott. 

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet


A rendezés gondosan  alakította ki a díszletet is, ezért látványos megjelenéssel tudtunk a nézők elé lépni. A háttér megalkotását szintén fogvatartottak végezték, élethű kályhát, tűzhelyet, ajtót, deres ablakot festettek.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

Parancsnok asszony a megnyitójában kiemelte, hogy a próbák összekovácsolták a fogvatartottakat és sokat javított együttműködési készségükön, tolerancia-szintjükön, valamint segítő szándékukon. A fél órás színdarab nagy sikert aratott, az idős embereknek megható és önfeledt pillanatokat okozott, amit a darab végén hangos tapssal jutalmaztak.
Az előadás után a bv. intézet és az idősek otthona vezetője további együttműködési lehetőségekről is megállapodott.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció