Improvizációs társulat előadása

Publikálva: 2015. március 4.

2015. február 27-én a győri büntetés-végrehajtási intézet fogvatartottjai az Import Impró Társulat Epizód c. improvizációs színházi előadásán vehettek részt. A győri társulat 2008 óta színesíti programjaival a különböző kulturális rendezvényeket, ill. szórakoztatja interaktív előadásaival az ország különböző helyszínein a közönséget. Különböző formátumú, rögtönzéses játékaikat korosztálytól függetlenül élvezhetik a nézők.

Az intézetben bemutatott Epizód egy hosszú formátumú, összefüggőbb, komplexebb előadás, melynek különböző jelenetei összefüggésben épülnek egymásra.

Fotó: Bv. Intézet, Győr
Az előadásra nagy volt az érdeklődés: 53 fő felnőtt korú, férfi fogvatartott vett részt a műsoron.
A társulat öt színésszel képviselte magát, akik az előadást megelőzően intézménylátogatáson vehettek részt: bepillantást nyerhettek a börtönélet valóságába, megismerkedhettek a fogva tartási körülményekkel. A fiatal színészek elmondása szerint ez azért volt szükségszerű, hogy minél jobban ráhangolódjanak közönségükre, ill. az előadás hangulatára. A színészek szerint a börtönkörnyezetben való fellépés teljesen eltér az eddig megszokott, hagyományosnak mondható légkörtől bár véleményük szerint az itteni közönség maximum abban tér el, hogy a nézőkön „mákos ruha” van.

Fotó: Bv. Intézet, Győr
Az előadás jó hangulatban telt, rendkívül életteli, eseménydús és szórakoztató volt – a műsor 60 perces játékideje valószínűleg gyorsabban telt el a fogvatartottak számára, mint a zárkán töltött 60 percek bármelyike. A színészek felszabadultan, magabiztosan játszottak a nézők előtt, akiknek ötleteit többször is beépítették az improvizációs jelenetekbe a fogvatartottak legnagyobb örömére. A fogvatartottak által legkedveltebb témák főleg a fogva tartás, a börtönélet, illetve a szabadulás körül mozogtak.
Az előadást követően a színészeknek és a közönségnek lehetősége volt kérdéseket feltenni egymásnak, ami hangulatos lezárása volt a nagy sikerű előadásnak.
A színészek egyöntetű véleménye, hogy a fogvatartottak az utóbbi idők egyik legjobb közönsége volt, és remélik, hogy ilyen formában még visszatérhetnek a börtön falai közé.
Tóth Erika utógondozó koordinátor

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció