Iskolakezdés a börtönben

Publikálva: 2017. szeptember 13.

A Pannon Oktatási Központ koordinátora, Herczeg-Magó Marianna tanárnő nyitotta meg a 2017/2018-as tanévet a Kalocsai Fegyház és Börtönben. Az évnyitó ünnepségen a tanári kar mellett részt vett az intézet vezetés is.

Közel száz fogvatartott kezdi meg az általános és középiskolai tanévet az idén Kalocsán.

A tanévnyitón elhangzott: "Aki még nem fogalmazta meg céljait magában, az gyorsan tegye meg, hiszen cél nélkül nincs miért küzdeni. Arra azonban vigyázzanak, hogy céljaik reálisak, elérhetőek legyenek. Ne legyenek kishitűek, de nagyravágyóak sem. Felnőtt emberként tisztában kell legyenek a képességeikkel, ennek megfelelően tervezzenek. Bízzanak önmagukban és legyenek büszkék arra, hogy iskolások! Becsüljék meg azt a lehetőséget, amelyet Önöknek az intézet biztosít."

Forrás: KFBT

"A tudás, amit az iskola tud adni, egy lehetőség ahhoz, hogy az életük kedvezőbb fordulatot vegyen. Lehetőség, amellyel tudni kell élni. Tanuljanak becsülettel ez az érdeke tanárnak és diáknak egyaránt. Eredményt elérni csak így: becsületes munkával lehet." - zárta beszédét a koordinátor.

A börtönön belüli oktatás, képzés mindig is fontos volt a kalocsai börtönnek, hiszen a bv. intézet mellett textilfeldolgozással foglalkozó gazdasági társaság is működik, ahol a fogvatartottak nagy részét foglalkoztatják, munkáltatják. Az intézet és a kft. szoros együttműködésben végzi ezt a tevékenységet, mivel a munkavégzés a sikeres reintegrációt segíti elő, a késztermék gyártása és az ehhez illeszkedő munkavégzés és bérezés pedig a belső ellátást, valamint az elítéltek napi tartási költségeihez járul hozzá.

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció