Iskolapadba ültek a börtönőrök

Publikálva: 2016. április 4.

„A tudás hatalom” (Francis Bacon), tartja a mondás. Ezt a „hatalmat” igyekeztek megszerezni a börtönőrök márciusban, amely az oktatás hónapja volt a nyíregyházi börtönben.

Az előző évek gyakorlatának megfelelően 2016. évben sem maradhatott el a korábban megszerzett ismeretek szinten tartását célzó szakmai továbbképzés a nyíregyházi börtönben.

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet

A csütörtöki és pénteki napokon zajló továbbképzés keretében számos érdekes előadáson vehettek részt a dolgozók. A munka- és tűzvédelmi, illetve az informatikai ismereteken túl a reintegrációs őrizet végrehajtásának tapasztalatairól szóló előadást hallgattak végig, valamint a suicid, önkárosító magatartású fogvatartottak kezelésével kapcsolatos ismeretanyagot sajátíthattak el a résztvevők. Az intézet előadói mellett meghívott előadók is tartottak szakmai célú, gyakorlati jellegű előadásokat. Az előadók között volt többek között a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, a Nemzeti Védelmi Szolgálat Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kirendeltségének vezetője, előadást tartott a Büntetés-végrehajtási törvényességi, felügyeleti és jogvédelmi ügyész, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi osztályának osztályvezetője, valamint a Nyíregyházi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály Járványügyi felügyelője és népegészségügyi ellenőre. Az oktatásban résztvevők gyakorlati foglalkozás keretében sajátíthatták el a  tűzből mentés ismereteit.

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet

Az intézet vezetése ezúton is szeretne köszönetet mondani valamennyi meghívott előadónak, akik előadásukkal hozzájárultak a büntetés-végrehajtási intézet dolgozói ismeretanyagának bővítéséhez.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció