Iskolások ismerkedtek a biztonsági felügyelők munkájával

Publikálva: 2017. június 16.

Június 14-én, két helyszínen mutatták be a büntetés-végrehajtásban dolgozó felügyelők munkáját a Szegedi Fegyház és Börtön kutyavezető felügyelői és műveleti csoportosai.

A Makói Rendőrkapitányság szervezésében Földeákon, a falu apraja-nagyja előtt, a Návay Lajos Általános Iskolában mutatták be a fegyveres rendvédelmi szervezetek, hogy mit tesznek a közbiztonságért. Az elméleti előadásokat gyakorlati bemutatók színesítették.

Szegedi Fegyház és BörtönAz „Együtt a közbiztonságért” című rendezvényen a szegedi kutyavezetők őrző-védő feladatokat mutattak be a közönségnek, amelynek érdekessége, hogy néhány szituációt a rendőrökkel együtt mutattak be a szegedi fegyház felügyelői.

Szegedi Fegyház és BörtönSzegeden a Krúdy Gyula Szakgimnázium RE-AKCIÓ napján a tűzoltók, a rendőrök, a polgárőrök és a bévések segítségével szervezett bűnmegelőzési napot az iskola. A délelőtt folyamán előadások hangoztak el egyebek mellett a kábítószer-használat és az internet veszélyeiről, mint ahogy arról is, hogy egy rossz döntés következtében milyen veszélyes helyzetbe sodorhatják magukat a fiatalok.

Szegedi Fegyház és BörtönEzeket a helyzeteket a drámapedagógia segítségével át is élhették a gyerekek. A büntetés-végrehajtás több szituációval is készült, az egyik ilyen szerint egy rablásba keveredett fiatal bv. intézetbe fogadását mutatták be. Egy másik helyszínen a kábítószer-kereső kutya kiképzési feladatokat hajtott végre, a tornateremben pedig egy zárka felszerelését tekinthették meg az érdeklődők.

Szegedi Fegyház és Börtön

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció