Jóvátételi templomtakarítás

Publikálva: 2016. december 20.

A Tiszalöki Országos Bv. Intézet december 20-21-én részt vett a büntetés-végrehajtási szervezetet érintő jóvátételi programsorozatban. Öt elítélt önkéntesen vállalt takarítási munkát a Tiszalöki Református Templomban.

Fotó: Tiszalöki Országos Bv. Intézet

A templom belső terét az elmúlt hónapokban újíották fel, ahol nemcsak a belső renoválási és festési munkálatokat végezték el, hanem az azt követő takarítást is. Ezen felül most gondoskodtak az épület külső környezetének rendberakásáról is, amelyet már a fogvatartottak végeztek el. A kétnapos jóvátételi munka során megszépült a templomudvar, összeszedték a lehullott faleveleket, csúszásmentessé vált a járda és portalanították a padozatot valamint az orgonát is.

Fotó: Tiszalöki Országos Bv. Intézet

 

 

Önkéntességükért a település lelkésze külön háláját fejezte ki, hiszen a felújítási munkálatok után a takarítás terhét a fogvatartottak vállalták át a gyülekezettől. Munkájuk különösen hasznos volt, mert december 24-én, karácsonykor tartanak először istentiszteletet a felújított templomban, ahol felcsendül az orgona hangja is.

Fotó: Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Fotó: Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció