Jubiláló kapcsolat a polgárőrökkel

Publikálva: 2017. szeptember 11.

Idén 10 éve annak, hogy a Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége és a Balassagyarmati Fegyház és Börtön stratégiai együttműködést írt alá a reintegráció és a bűnmegelőzés jegyében.

A Balassagyarmati Fegyház és Börtön számos együttműködési megállapodással rendelkezik, leginkább a reintegrációs célok elérésének okán. Ilyen megállapodást írt alá 2007-ben Vass Miklós, a Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke, valamint dr. Budai István, az intézet parancsnoka. Az akkor megfogalmazott célok ma is helytállóak, a közös munkáról mindkét fél elismeréssel szól. Közös pályázatok révén több bűnmegelőzési programot valósítottak meg, célcsoportként a középiskolás fiatalokat állítva. A fiatal polgárőrök felkészítésében a büntetés-végrehajtás szakemberei is bekapcsolódtak. A polgárőrök nagy segítséget nyújtottak a szabaduló fogvatartottak sikeres beilleszkedéséhez, hiszen a közösség képviselőiként ők ismerik a legjobban az adott település lehetőségeit, problémáit.

Fotó: Balassagyarmati Fegyház és Börtön


A közös munka köszönete képpen, a polgárőr mozgalom támogatásának elismeréseként a Bátonyterenyén megrendezett polgárőr napon – ahol intézetünk műveleti csoportja is tartott önvédelmi és technikai bemutatót –, szeptember 2-án dr. Budai István bv. dandártábornok díszoklevelet vehetett át a megyei szervezet elnökétől, illetve kollégánk, Horváth Sándor bv. zászlós a „Polgárőr Érdemkereszt” ezüst fokozatát vehette át az Országos Polgárőr Szövetség alelnökétől.

Fotó: Balassagyarmati Fegyház és Börtön

A hatékony és eredményes együttműködés elismeréseképpen Vass Miklós elnök részére a Büntetés-végrehajtási szervezet szakmai napja alkalmából rendezett központi ünnepségen a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka, dr. Tóth Tamás bv. vezérőrnagy a Büntetés-végrehajtási Szolgálatért Emlékplakett „bronz” fokozatát adományozta.
Ezúton is köszönjük a hatékony és eredményes együttműködést!

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció