Judo arannyal tért haza Szabó Timi

Publikálva: 2017. március 9.

Szabó Tímea kolléganőnk március 2-án, a 2017-es Belügyminisztériumi Országos Judo Bajnokságon a 78 kg feletti kategóriában első helyezést ért el. A bajnokságon ő lett a büntetés-végrehajtási szervezet legeredményesebb versenyzője is.

Szabó Tímea mindamellett, hogy naponta lát el szolgálatot, a sportban is jeleskedik. Évek óta indul és dobogós helyezéseket ér el hazai és nemzetközi rendvédelmi judo versenyeken. Ebben az évben kitartásának és tudásának köszönhetően a dobogó legfelső fokára állt, és a legfényesebb érmet szerezte meg.

Fotó: Bkkm. Bv. Intézet

Sikere öröm mindannyiunk számára, hiszen képviseli a büntetés-végrehajtás szervezetét és a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetet is.

Fotó: Bkkm. Bv. Intézet

Az elért eredményhez gratulálunk és további sikereket kívánunk!

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció