Karácsonyi jóvátételi programok Balassagyarmaton

Publikálva: 2015. december 23.

Gyermekek mindennapjait teszik szebbé a Balassagyarmati Fegyház és Börtön fogvatartottjai, akik több mint 100 ezer forintot gyűjtöttek össze a városi gyermekosztály javára, amely összeget játékok formájában nyújtották át az intézménynek. Emellett a Meseerdő Óvoda járólapjának felújítását is fogvatartottak végzik. Mindkét tevékenység a közösség érdekében végzett programok keretein belül valósul meg.

„Az adományozás szorosan kapcsolódik a büntetés-végrehajtási intézet tevékenységéhez” – mondta dr. Budai István bv. ezredes a gyermekosztálynak szánt adományátadó ünnepségen. Hozzátette, hogy a balassagyarmati bv. intézet évek óta dolgozik azon, hogy a fogvatartottak hasonló, resztoratív programok keretében ismerjék fel, hogy felelősséggel tartoznak, nemcsak az áldozatok, hanem a közösség felé is. Dr. Budai István intézetparancsnok szerint akkor van esély a fogvatartottak sikeres visszailleszkedésére, ha tesznek valamit a közösségért.



Fotó: Hatala Csenge

Fotó: Hatala Csenge

Idén, a karácsony közeledtével több mint 200 dolgozó fogvatartott döntött úgy, hogy keresete egy részét felajánlja a balassagyarmati kórház gyermekosztályának javára. A fogvatartottak adományát dr. Bauer Viktor osztályvezető főorvos vette át, aki kiemelte, hogy nem ez az első együttműködésük a Balassagyarmati Fegyház és Börtönnel, hiszen például az osztály falain található festmények is fogvatartottak munkái.  Az elítéltek  kezdeményezése nem új keletű, az elmúlt években többek között a Szátoki Gyermekotthonnak, valamint a balassagyarmati Reménysugár Gyermekotthonnak is ajánlottak fel adományokat.

Fotó: Hatala Csenge

Nemcsak az elítéltek ajánlják fel segítségüket a városnak, hanem egyes városi intézmények is gyakran felkeresik az intézetet, hogy segítséget kérjenek a fogvatartottaktól. A balassagyarmati Meseerdő Óvoda például padlóburkolat helyreállításával bízta meg a Balassagyarmati Fegyház és Börtön fogvatartottjait, akik az ünnepek előtt a munkálatok első fázisaként felszedték a linóleumot és egy tapadó réteggel látták el a csempét. Dr. Budai István bv. ezredes elmondta, hogy az intézeten kívüli jóvátételi munkák nagyban hozzájárulnak a fogvatartottak személyiségfejlődéséhez. „Gyakran visszajelzést kapnak a civil átlagpolgároktól, hogy hasznos, értelmes tevékenységet végeztek, ez megerősíti az elítéltek önbecsülését” – hangsúlyozta a parancsnok.



Fotó: Hatala Csenge

 Fotó: Hatala CsengeVarjú Sándor fogvatartott, aki részt vesz a felújításokban szintén hozzátette: „A lelkemnek jobb, ha ilyen munkákban veszek részt, értéktelennek érzem magam, ha nem alkothatok valamit. Ha olyan munkát végzek, ami tetszik az embereknek, az engem jóleső érzéssel tölt el. Többnek érzem magam tőle.”
Az óvodai munkálatok – a csempe lerakásával – várhatóan a két ünnep között fejeződnek be.

Hatala Csenge

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció