Katolikus börtönlelkészek szakmai célú intézetlátogatása

Publikálva: 2015. május 6.

Április 27-én és 28-án került sor a katolikus börtönlelkészek éves továbbképzésére. Ennek keretében látogattak el 27-én a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet baracskai és martonvásári objektumába és az Annamajori Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft.-hez. Április 28-án a börtönlelkészek az intézet székesfehérvári objektumában is látogatást tettek.

A Börtönlelkészi Szolgálat 17 katolikus börtönlelkésze Bíró László római katolikus tábori püspök vezetésével érkezett az intézetbe, ahol dr. Kiszely Pál bv. dandártábornok, intézetparancsnok és Laczkó Lóránt bv. alezredes, az Annamajori Kft. ügyvezető igazgatója fogadta őket.

Forrás: KDOBVI

A parancsnoki köszöntőt követően főtisztelendő Bíró László római katolikus tábori püspök főpásztori misét celebrált az objektum zsúfolásig megtelt börtönkápolnájában. A mise után a börtönlelkészek beszélgettek az intézet református lelkipásztorával, Szénási Jonathan Sándorral és a fogvatartottakkal, majd megtekintették az Annamajori Kft. korszerű sütőüzemét.

Forrás: KDOBVI

A program folytatásaként a közelmúltban újraindított martonvásári objektumba látogattak el, illetve tekintették meg, Csima Miklós bv. alezredes parancsnok-helyettes vezetésével.

2015. április 28-án a börtönlelkészeket az intézet székesfehérvári objektuma látta vendégül, ahol Kurusa János bv. őrnagy parancsnok-helyettes fogadta őket. A kétnapos találkozó során látogatást tettek a székesfehérvári Püspöki Palotában is, ahol Spányi Antal megyéspüspök vendégei voltak. A találkozó kiváló alkalmat nyújtott szakmai tapasztalatcserére a börtönmissziós szolgálat kapcsán, illetve lehetőség adódott a felmerülő problémák megvitatására is. 

A börtönlelkészek szolgálata kiemelten fontos, hiszen a 2015. január 1-jén hatályba lépett bv. törvény központi gondolatának - a fogvatartottak reintegrációjának - megvalósításához nagyban hozzájárul.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció