Anya-gyermek részleg

Az Anya-gyermek Részleg 2002. februárjában ideiglenes jelleggel a Fiatalkorúak Regionális Intézete egyik lakóegységében kezdte meg tevékenységét. 2003. decemberére Kiss Illés Mónika tervei szerint elkészült az új, összesen húsz mamát és kicsinyét befogadó részleg. Itt azok a nők vannak elhelyezve – gyermekükkel -, akik a börtönben szültek. A helyzet speciális, hiszen az anyák bűnt követtek el, amiért szabadságvesztésre ítélte őket a bíróság, ám a babák nem fogvatartottak, szabad emberkék. Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy a kicsiket akkor érné a legnagyobb károsodás, ha épp ebben az életkorban megvonnánk tőlük az anyai melegséget, szeretetet.

A babák egy éves korukig anyjukkal maradhatnak, s csak utána kerülnek ki családjukhoz, vagy (rendezetlen családi körülmények estén) állami gondozásba. Amíg az intézetben vannak, egy gyermekorvos látja el az orvosi felügyeletüket, s állandó jelenlétével egy főápoló és csecsemőgondozók szavatolják, hogy a részleg lakói egy pillanatra sem maradjanak egészségügyi szakmai segítség nélkül.

A Mátyási utcai és a „félig nyitott” börtön átadása között több mint kilencven év telt el. És ez a csaknem évszázadnyi időtávlat nem csupán a modernebb, szebb épületekben, hanem a fogva tartás körülményeinek változásaiban is megmutatkozik.
Egyfajta időutazásnak felel meg a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet I. számú (Mátyási utcai), majd a II. számú (Wéber Ede utcai) részlegének meglátogatása.

A kétségtelenül meglévő kontrasztban egyben fellelhető a hazai büntetés-végrehajtás kettőssége is: egyrészről a több mint száz esztendős, zsúfolt, lelakott börtön, másrészt a korszerű, európai színvonalú, a fogvatartottaknak egyszemélyes elhelyezést (privát szférát) biztosító modern fegyintézet, amely avatásakor példátlan volt a maga nemében a hazai büntetés-végrehajtásban.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció