Kecskeméten tanácskozott a Magyar Börtönügyi Társaság Humán Szekciója

Publikálva: 2017. november 27.

A Magyar Börtönügyi Társaság Humán Szekció ülésének 2017. november 23-án a kecskeméti börtön adott otthont. A tanácskozáson a régióból 32 fő vett részt. Az előadások tükrözték a büntetés-végrehajtási szervezet széleskörű tevékenységét, hiszen volt szó az Európai Uniós pályazati lehetőségekről és a Kockázatelemzési Rendszerről is. Az előadásokat az Európa Terv Kft. képviseletében Illés Róbert és a Kockázatelemzési Rendszert érintően Somogyvári Mihály bv. alezredes tartották.

Illés Róbert projektvezető, az Európa Terv Kft. képviseletében felvázolta  a 2020-ig megnyíló, esetlegesen a büntetés-végrehajtást is érintő pályázati lehetőségeket.
Konkrét tanácsokkal, javaslatokkal látta el az érdeklődőket a pályázati anyagok összeállításának érdekében. Felhívta a figyelmet a kiemelt feladatokra, hibalehetőségekre egy-egy pályázati anyag összeállításánál.

Fotó: Bács-Kiskun M.-i Bv. Intézet

Másodikként a KEK rendszer működéséről és a progresszív rezsimszabályokról Somogyvári Mihály bv. alezredes beszélt.  A KEK rendszer kapcsán ismertette a környező országok gyakorlatát, az ebben a rendszerben rejlő lehetőségeket.

Fotó: Bács-Kiskun M.-i Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció