Kiégés elleni tréning

Publikálva: 2016. szeptember 22.

A mai napon ismét tréninget tartott intézetünkben, a CONSACT Minőségfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft. "Kilépés a kiégés csapdájából – egyéni technikák és módszerek" címmel a nyáron volt az első tréning, ami nagyon pozitív emlékeket hagyott a résztvevőkben. A mostani foglalkozáson intézetünk dolgozói közül összesen 5 fő vett részt, így szinte "családias" környezetben zajlott a program.

Soós István tréner alkalmazkodva a körülményekhez, most is igyekezett a rendelkezésre álló időt úgy kihasználni, hogy a résztvevők a lehető legtöbb hasznos információval, technikával, módszerrel gazdagodjanak. Hasonlóan az első alkalomhoz, ismét sok olyan érdekes és új ismeretet szereztek kollégáink, melyek segítségükre lehetnek úgy a munkájukban, mint a magánéletükben. Az egészségesebb, teljesebb és hatékonyabb élethez az elhangzottak megfelelő iránymutatást nyújtanak. Nagyon nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre, a problémák mielőbbi felismerésére, és megfelelő megoldására, kezelésére.

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

A segédanyagot kollégáink is megkapták a támogató szavak mellé, melyek így együtt számukra is megfelelő védelmet nyújthatnak ahhoz, hogy elkerüljék ezt a lehangoló, lelkileg és testileg is kimerítő állapotot.

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

Ismételt köszönet Istvánnak, és bízunk abban, hogy a jövőben is részesei lehetünk hasonlóan tartalmas előadásainak, tréningjeinek!      

Nyitókép forrása: Tolna Megyei Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció