Kiégést megelőző tréning Szekszárdon

Publikálva: 2017. július 27.

Intézetünk a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által „Bűnmegelőzési projektek támogatása” címmel kiírt pályázaton eredményesen vett részt, amelynek részeként a fogvatartottakkal közvetlenül foglalkozó dolgozók részére kiégés elleni tréninget szerveztünk.

Ez volt a második alkalom, hogy öt intézetből összesen 12 kolléga nálunk sajátíthatja el azokat az ismereteket, technikákat, amelyekkel időben felismerhető, illetve kezelhető a kiégés. Nagyon fontos, hogy a jeleket észleljük, és tudjuk, legyünk tisztában azzal is, hogy mit tehetünk azért, hogy elkerüljük ezt a kellemetlen, a munkavégzés eredményessége, hatékonysága szempontjából hátrányos állapotot.

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet
Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

Köszönet Bakó Anikó pszichológusnak, a foglalkozást tartó trénernek, aki nagy tapasztalattal, hatékonyan segíti, támogatja a résztvevők felkészültségét. A még hátralévő három alkalmat nagy izgalommal várjuk!  

Nyitókép forrása: Tolna Megyei Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció