Kitüntetés: mosolygó bévésekért elismerés Sinogli László főtörzsőrmesternek

Publikálva: 2018. április 18.

Nem mindegy, hogyan érkezünk a munkahelyünkre: tettre kész örömmel, vagy leverten, kedvetlen fáradtsággal. A jó munkahely nem csak követel, hanem mindig ad is. Egy jó munkahelyen nem csak kollégák vannak és főnök, hanem jó barátok is, akikkel ezernyi közös élmény köt össze.
Nos, a börtönnel kapcsolatban fokozottan igaznak kell ennek lenni, hiszen ez a hely nem a barátságosságáról híres. Akik itt együtt dolgoznak, azok nemcsak munkatársak, de bajtársak is.

Ezért is bír különösen nagy súllyal az az elismerés, amelyet 2018. árpilis 6-án nyújtott át Dobson Tibor tűzoltó dandártábornok, a Magyar Rendvédelmi Kar elnöke Sinogli László c. bv. főtörzsőrmesternek, a Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet osztályvezető-helyettesének, a rendvédelem területén kifejtett kiemelkedő szakmai érdekképviseleti és közösségfejlesztési tevékenységéért.
Sinogli László 2011-ben vette át intézetünkben a – idén éppen 20 éve működő – RAAB Sport és Kulturális Egyesület vezetését. Elnöki tevékenysége mellett sport és kulturális rendezvényeket szervez, pályázatokat ír, közös családi programokat szervez. Mindezt azért, hogy segítse a személyi állomány jó közérzetének alakulását.

Fotó: Gy-M-S Megyei Bv. Intézet

A gratuláció kapcsán néhány kérdést tettem fel kollégánknak:

- Mit jelent személyesen neked, hogy ezt a munkát végezheted?

- Mindig az vezérelt, hogy segítsek. A közös programok szervezésével van lehetőségünk összehozni a családokat egymással és más családokkal is, hogy jobban megismerjék egymást, és hogy azt a kevés értékes időt, amit együtt tölthetnek, minél színvonalasabban tegyék.

- Miért fontos az általad végzett munka a Bv-nek és az ott dolgozó kollégáknak?

- Az intézetben azt a közismert tényt vettük alapul, hogy mint minden olyan munkahelyen – így a büntetés-végrehajtás területén különösen –, ahol a dolgozók az átlagosnál erőteljesebb lelki megterhelés alatt állnak, jelentős figyelmet kell fordítani olyan tevékenységek szervezésére, amelyek a munkaidő vége után a dolgozók testi és lelki feltöltődését segítik elő. Ezen alapelvek szellemében sport és kulturális témájú projektjeink legfontosabb célkitűzése, hogy a mindennapi hajtásból kikerülve, testi és lelki felüdülés gyanánt egyéni és közösségi rendezvényeken vegyenek részt. A programok szervezésével javul a munkahelyi légkör. Napjainkban elég gyakran felszínre kerülnek különböző konfliktusok a munkahelyeken belül és kívül is egyaránt. Ha az emberek túlterheltek, nem pihentek eleget és stresszesek, akkor ingerültek, és ezeket a helyzeteket rosszabbul kezelik. Ez senkinek nem jó. Munkatársaimmal közös célunk, hogy hozzájáruljunk az állománytagok és családjuk minél hatékonyabb kikapcsolódásához, a napi feszültségek levezetéséhez. Szeretnénk színvonalas és érdekes programokat javasolni, ezzel mérsékelve a terheket, amelyek rájuk hárulnak, így reményeink szerint a napi konfliktushelyzeteket könnyebben képesek kezelni, embertársaikkal türelmesebben és toleránsabban képesek viselkedni, mind a munkahelyükön belül, mind azon kívül.

- Miért fontos neked ez a kitüntetés és mire inspirál?

Fontos számomra, jólesik, hogy elismerik a munkámat. De talán ennél is fontosabb és nagyobb elismerés, amikor – például egy mikulásvárón – a kollégák és gyermekeik mosolyogva térnek haza, mert jól érezték magukat.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció