Kollégák és fogvatartottak közösen gyűjtöttek a Mikulásgyárnak

Publikálva: 2017. december 19.

A Fővárosi Bv. Intézet személyi állománya és fogvatartottjai, valamint az intézetek mellett működő szakszervezetek együtt, közös szervezésben vettek részt a Mikulásgyár által létrehozott adománygyűjtő akcióban, amely során több doboznyi tartós élelmiszert, gyermekjátékot és ruhaneműt sikerült eljuttatni a rászorulókhoz december 19-én.

Tavaly csatlakoztunk első alkalommal ahhoz a budapesti illetőségű közösségi jótékonysági megmozduláshoz, amely Mikulásgyár néven Budapest több pontján, de főleg az Ötvenhatosok terén felállított adományozói központba várta a felajánlásokat. 2016-ban az intézet fogvatartottjai – a Mikulásgyáron kívül – még a Bethesda Gyermekkórház számára is gyűjtöttek pénzadományt. 

Fotó: FBVI

Fotó: FBVI

Idén nem csak a fogvatartottak, hanem a személyi állomány is fontosnak érezte, hogy részt vegyen a gyűjtésben. Intézetünk a budapesti székhelyű börtönök szakszervezeteivel együtt kezdte el összegyűjteni az ajándékokat azon a decemberi mikulásünnepségen, ahol több mint 100 gyerek kapott ajándékot az intézeti Mikulástól. Az eseményre meghívott gyermekek egy-egy használt, de jó állapotban lévő gyermekjátékot hoztak magukkal azért, hogy a náluk kevésbé szerencsés gyermekek számára is boldog lehessen az ünnep. A kezdeményezésnek köszönhetően közel kétdoboznyi játék gyűlt össze (köztük labdák, korcsolyák is), amelyet szintén a mai napon adtunk át a Mikulásgyár önkénteseinek.

Fotó: FBVI

Fotó: FBVI

A már hetek óta zajló idei budapesti eseményhez december 19-én csatlakozott a Fővárosi Bv. Intézet. A közel kéthónapos gyűjtési időszak alatt most sem volt kevés az adományokból – egy kisebb fogvatartotti szállítójárművet töltöttek meg a bedobozolt felajánlások. A fogvatartottak főleg tartós élelmiszereket gyűjtöttek a börtön falakon belül, amelyek között konzervek és készételek voltak, a személyi állomány tagjai pedig ruhaneműket, édességeket, játékokat, takarókat ajánlottak fel.

Fotó: FBVI

Az átadáson Fülöp András fogvatartott is jelen volt, aki jelképesen azt a sok-sok elítéltet képviselte, akik révén az adományok nagy része összegyűlt. A gyárban lévő önkéntes segítők vették át a felügyelőktől és tőle a csomagokat. Fülöp az ott lévő média képviselőinek elmondta: "Megtisztelő számomra, hogy itt lehetek és képviselhetem az átadáson mindazon fogvatartott társamat, akiknek fontos, hogy ha máshogy nem is, de így segíteni tudjanak azoknak, akik rászorulnak az ünnepi időszakban. A Mikulásgyár ismét egy jó alkalom arra, hogy bizonyítsunk az embereknek, hogy a rácsok mögött is van emberség és segítő szándék. Ez az ünnepi időszak közeledtével egyre erősödik; nekem az a tudat, hogy segíthetünk másokon – akik önhibájukon kívül kerültek ilyen helyzetbe – enyhíteni tudja a családunk, a szeretteink hiánya okozta fájdalmat."

Ott jártunkkor Zsolnai Endre, a Mikulásgyár jogtulajdonosa, főszervezője kiemelte: eddig minden évben rekordmennyiségű adomány gyűlt össze, tavaly például 137 ezer kilogrammnyi ajándék jött a gyárba. A felajánláshoz egyébként nagyon sok hazai és külföldi illetékességű közintézmény, cégcsoport csatlakozott már. Elmondta még, hogy az ajándékok már hetek óta érkeznek a szervezőkhöz külföldről is. Idén a NASA főhadiszállásáról, Houstonból is érkezett, egy játék űrrepülőgépet küldtek az ott lakó magyarok a Mikulásgyárba. A karitatív akció más országokból és nagyon sok városból is kapott már ajándékot; küldtek csomagot Tokióból, Csíkszeredáról és Kolozsvárról is, és egy nagyobb adomány várható Londonból, ugyanis a kint élő magyarok egy csoportja is szervezetten gyűjt a Mikulásgyár részére.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció