Kollégánk is elismerésben részesült a 11. Megyenapon

Publikálva: 2017. szeptember 25.

A Nógrád Megye Önkormányzata által szervezett Megyenapon intézetünk is képviseltette magát a nógrádikumok sorában, emellett kollégánk is rangos elismerésben részesült.

A rangos rendezvényt idén 11. alkalommal szervezte meg a Nógrád Megyei Önkormányzat, melyen idén harmadik alkalommal vett részt intézetünk, mint nógrádikum műemlék börtön és kápolna. Rendszerint kiállítást szervezünk a fogvatartotti alkotásokból és megismertetjük az érdeklődőket a reintegráció lényegével.

Kelet-Nógrád Közéleti Magazin

Az idei esemény azonban különlegesnek mondható, hiszen az intézet biztonsági osztályvezetője, Nemszilaj László bv. alezredes Nógrád Megye Szondi György Díját kapta, melyet a megyei önkormányzat elnöke adott át. Különleges azért is, mert büntetés-végrehajtási dolgozóként elsőként kapta meg a rangos kitüntetést, melyet 28 éves büntetés-végrehajtási szolgálata alatt tanúsított szakmai tevékenysége, a megye közbiztonságához való hozzájárulása, valamint a Megyei Védelmi Bizottságban kifejtett tevékenysége is indokolt.
Gratulálunk a rangos elismeréshez, további szakmai sikereket kívánunk!

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció