Köszöntöttük nyugdíjas kollégáinkat

Publikálva: 2017. november 22.

Találkozót szerveztünk Veszprémben nyugállományba vonult munkatársainknak.

Mint minden évben, idén ősszel is összejövetelt tartottunk a szolgálati idejüket kitöltött, nyugállományba vonult kollégáink részére. Idén is sokan elfogadták meghívásunkat, köztük olyanok is, akik ebben az új épületben már nem dolgoztak, de az egykori munkatársakkal való találkozás reményében eljöttek, hogy együtt töltsenek néhány kellemes órát.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

Heteken át készültünk erre a napra, mert azt szerettük volna, ha érzik, ez nem csak egy kötelesség, formalitás részünkről, hanem fontosak számunkra; a számos együtt töltött év, megannyi közös emlék összetart bennünket. A parancsnoki köszöntőt és az elmúlt év szakmai eredményeit bemutató prezentáció után közösen megtekintettük a Veszprém TV-től kapott, "Az utolsó magyarországi várbörtön" című dokumentumfilmet, amitől sokan nosztalgikus hangulatba kerültek. A tizennégy éve bezárt börtönben kezdte pályafutását a jelenlévők nagy része, a hivatás mellett többen itt találták meg életük párját, vagy igaz barátjukat, ezért erre az intézetre igenis lehet jóérzéssel emlékezni.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

Az akkori mostoha körülményekhez képest szinte palotában érezhetjük magunkat, itt már jobb körülmények között, kissé másképp, új elvárások szerint és folyton változó jogszabályi környezetben folyik a szakmai munka. Az egybegyűltek a nemrég publikált toborzófilmek láttán még mindig úgy érezték, hogy ha újra kezdhetnék, itt lenne a helyük. A "szakmázás" mellett volt idő és igény is arra, hogy megtudjuk, kivel mi történt az elmúlt évben. Sajnos szomorú eseményről is meg kellett emlékeznünk, idén három egykori munkatárstól is végső búcsút vettünk. A közös ebédet követően az intézetlátogatásra jelentkezőket körbevezettük, hogy találkozhassanak egykori és még itt szolgáló aktív kollégáikkal, láthassák az egykori szolgálati helyeiket, hallhassák a semmivel össze nem téveszthető ajtónyitás és zárás hangjait.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet


Bízunk benne, hogy jól érezték magukat valamennyien, és számíthatunk megtisztelő jelenlétükre a következő években is.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció