Közös vezetői értekezlet

Publikálva: 2016. április 12.

2016. április 12-én rendhagyó közös vezetői értekezletre került sor intézetünkben, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójával és vezető munkatársaival.

Az értekezlet során új együttműködési megállapodást is aláírtak a vezetők. Ezentúl az igazgatóság dolgozói is - szükség esetén - igénybe vehetik intézetünk pszichológusának segítő, támogató, megelőző foglalkozását, intézetünk dolgozói pedig a jövőben kedvezményesen pihenhetnek, az igazgatóság Dombóvár-Gunarason található üdülőjében. Az értekezlet során a résztvevők kölcsönösen tájékoztatták egymást alapvető feladataikról, a két szerv külső-belső kommunikációjáról. A tájékoztatást követően vendégeink megtekintették intézetünket, majd az értekezlet közös munkaebéddel zárult.
A rendhagyó vezetői értekezlet tovább erősítette a már eddig is kialakult jó szakmai kapcsolatot, és a személyes találkozás, eszmecsere lehetőséget adott arra, hogy ezzel még hatékonyabbá tegyük együttműködésünket.     

Forrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi IgazgatóságForrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi IgazgatóságForrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Nyitókép forrása: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció