Lezárult a harmadik ütem: jóvátételi festés a Szent Imre Kórházban a reintegráció jegyében

Publikálva: 2017. június 23.

Az idén januárban sikeresen lezárult második ütem után, amely a Sürgősségi Betegellátó Osztály karbantartását érintette, 2017. május 29-én újult erővel kezdődött el a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház felújításának III. szakasza. A munkálatokra mindkét esetben fogvatartotti jóvátételi program keretében került sor.

A Szent Imre Egyetemi Oktatókórházzal a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet 2016. évben vette fel a kapcsolatot. A sikeres együttműködésnek köszönhetően azóta több ütemben végeztek felújítási és karbantartási munkálatokat a fogvatartottak a kórház különböző osztályain, amelyhez festéket és egyéb javító anyagokat a kórház, viszont minden szükséges eszközt, szerszámot és munkaerőt az intézet biztosított.

Fotó: Fővárosi Bv. Intézet
A 2017. június 21-én lezárult III. ütem keretében a kórház Geriátria és Gerontopszichiátriai Rehabilitációs Osztály 9 kórtermének, kiszolgáló helyiségének, kezelőinek, raktárainak, orvosi szobáinak, valamint étkező helyiségének felújítására került sor 4 fő festő szakmunkás fogvatartott bevonásával. A munkáltatást az intézet 2 fővel biztosította.
A jóvátételi program keretében megvalósult foglalkoztatás az elítéltek személyiségére is jelentős pozitív hatást gyakorolt, hiszen azon túl, hogy valódi munkatapasztalat és munkakultúra elsajátításához segítette a fogvatartottakat, felhívta a figyelmet a bűnelkövetői életmóddal szembeni alternatív életvezetés lehetőségére is.

Fotó. Fővárosi Bv. Intézet
A fogvatartottak elmondása szerint a jóvátételi festésben való részvétel segít nekik abban, hogy leróják tartozásukat a társadalom felé, hiszen korábbi személyes tapasztalatok alapján tudják: minden lehetséges segítségre szükség van az egészségügyben, hogy megteremtsék a rászoruló betegek számára annak lehetőségét, hogy higiénikus körülmények között kapják meg a szükséges – adott esetben életmentő – ellátást.
A III. ütemben a fogvatartottak saját kezdeményezésére, – a kórház vezetőségének jóváhagyásával – a szükséges festésen túl, további elemekkel színesítették a „kórház lakóinak” életét. A Geriátria és Gerontopszichiátriai Rehabilitációs Osztályon elhelyezett idős, demenciával küzdő betegek segítése érdekében a fogvatartottak különböző színűre festették a kórtermek ajtóit, elősegítve a rászorulóknak saját kórtermük beazonosítását.
A fogvatartottak számára a börtönben töltött idő vonatkozásában elvész a komplexitás. Megszűnik a múlt-jelen-jövő hármassága, és a jövőorientáltság helyett a személy az olykor végtelennek tűnő jelenben, a felügyelt időben ragad. Mindezek miatt a börtönhelyzettel viszonylag jól megbirkózó fogvatartottak igyekeznek elkerülni, hogy minden percben tudatában legyenek az időnek. „Pörögtek a napok a felújítás során, mert hasznosan töltöttük az időt.” – említette a jóvátételi programban önkéntesen résztvevő fogvatartott.

Fotó: Fővárosi Bv. Intézet
Németh Piroska, a Szent Imre Kórház ápolási igazgatója, kérdésünkre elmondta, hogy a tisztasági festésre kétévente lenne szükség, erre azonban a kórháznak jelenleg nincs elegendő kapacitása. Tekintettel arra, hogy az eddigi felújítási ütemek – a hatékony kommunikáció, valamint a precíz és igényes munkavégzésnek köszönhetően – nagyon jó tapasztalatokkal zárultak, bízik benne, hogy a Fővárosi Bv. Intézettel tovább folytatódik az együttműködés. A Krónikus Osztály karbantartására is nagy szükség lenne, mely jelenleg 72 ággyal működik, így reméli, hogy számíthat az intézet további segítségére. A sikeres együttműködés jegyében várható a felújítás folytatása egy esetleges IV. ütem keretében.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció