Megemlékezés a Hősök Napja alkalmából

Publikálva: 2016. június 8.

2016. június 8-án a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Hivatala, Háborús Kegyeleti Igazgatóságának igazgatója koszorút helyezett el a sátoraljaújhelyi hősök temetőjében.

Horváth Lajos, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Hivatala, Háborús Kegyeleti Igazgatóságának igazgatója ünnepi beszédet mondott a Hősök Napja alkalmából, és megkoszorúzta Sátoraljaújhelyen, az intézetünk által felújított és karbantartott hősök temetőjében levő hősi emlékművet.

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Horváth Lajos beszédében kiemelte az emlékezés fontosságát, mivel a csatákban elhunyt akkori magyar területeken elesett katonáink ma más országok temetőiben nyugszanak, illetve az itt elhantolt más nemzetiségű katonák is hősnek számítanak valamely nemzetnek. Az egységes európai értékrend szerint a csatákban elesett valamennyi katonát megilleti a "hős" jelző függetlenül attól, hogy kiemelkedő katonai teljesítmény vagy egyszerű szolgálat társul a nevéhez.

A koszorúzás előtt intézetünk parancsnoka ismertette a résztvevőkkel, hogy a civil szervezetek mellett a büntetés-végrehajtás hogyan vállalt szerepet a temető rendezett megőrzésében. 

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Az igazgató úr elismerte a fogvatartottak fejfák felújításában és területrendezésben végzett kiemelkedő munkáját.

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

A rendezvényen a díszőrséget a Magyar Királyi 10. Honvéd Határvadász Hagyományőrző Zászlóalj adta, akiknek tagjai egyébként a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön állományába tartoznak.

Az ünnepségen részt vettek a sátoraljaújhelyi és megyei rendvédelmi szervek, és a helyi civil szervezetek vezetői, valamint a katolikus iskola diákjai és tanárai. Az ünnepségen a katonai tiszteletadás után, mind a református, mind a katolikus egyház képviselői áldást mondtak.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció