Megemlékezések az 1956-os forradalomról és szabadságharcól intézetünkben és környékén

Publikálva: 2016. október 26.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról intézetünk több fórumon is megemlékezett.

2016. október 20-án a komáromi Jókai Mór Gimnázium 28 fős tantestülete intézetlátogatáson vett részt, majd diaképes előadást hallgatott meg Halmai Tamás bv. alezredestől „Győr és a börtön az 1956-os események tükrében” címmel. 
A tantestület így egy rendhagyó történelemórán vett részt, ahol az előadás után kérdések feltevésére is adódott lehetőség. A kérdésekre Mihály Attila bv. ezredes, intézetparancsnok és Halmai Tamás bv. alezredes, személyügyi és szociális osztályvezető adott válaszokat az érdeklődő pedagógusoknak. 

 Fotó: Gy-M-S Megyei Bv. Intézet2016. október 21-én Nemzeti ünnepünk alkalmából ünnepélyes megemlékezést tartottunk a szakmai munkájuk alapján elismerésben részesült kollégákkal. Az október 25-i győri események kapcsán a Győri Megyei Börtönnél történtek felelevenítésére került sor, melyben a forradalmárok mellett a szolgálatukat jogszabályoknak megfelelően, tisztességgel ellátó volt kollégákról is emlékeztünk.

A központi és helyi ünnepségeken dolgozóink elismerésekben részesültek:

Sebestyén Józsefné bv. ezredes, gazdasági vezető – a Büntetés-végrehajtási Szervezet országos parancsnokától a Büntetés-végrehajtási Szervezet Szolgálatáért Emlékplakett „Bronz” fokozata kitüntetést vette át.

Hatoss Zsolt bv. alezredes, informatikai osztályvezető,
Szerdi Vivien c. bv. törzsőrmester, biztonsági felügyelő,
Orosz János c. bv. főtörzszászlós, körlet-főfelügyelő,
Stuksza Gábor c. bv. főtörzsőrmester, körletfelügyelő – az intézet parancsnokától ajándékutalvány elismerésekben részesültek.

Fotó: Gy-M-S Megyei Bv. Intézet

Fotó: Gy-M-S Megyei Bv. Intézet

2016. október 25-én a forradalom győri eseményeinek tragikus helyszínénél, a győri börtönnel szemben lévő épületnél a forradalom mártírjaira emlékeztek, egy új bronzdomborművet is felavattak a 60 éves évforduló alkalmából. Dr. Kolozsy Sándor 56-os forradalmár, szobrászművész az alkotásán örökítette meg Szabó Béla, Máté Mária és Halász Ödön mártírokat. A megemlékezésen ünnepi beszédet mondott Fekete Dávid, Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere. Az intézet részéről Halmai Tamás bv. alezredes elhelyezte a nemzeti színű szalaggal díszített babérkoszorút a forradalom áldozatainak emléke előtt tisztelegve.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció