Megkezdte működését a "KÖRLET FM"

Publikálva: 2018. június 18.

A közelmúltban a Tolna Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben négy fő szabadságvesztés-büntetést töltő fogvatartott részvételével kezdte meg működését a börtönrádió szakkör.

Az adásokra heti két alkalommal, állandó időpontokban kerül sor.
A szakkör jelenleg még kezdeti, induló fázisában van, a fogvatartottak most sajátítják el a műsorgyártáshoz szükséges technikai rendszer kezelésének ismereteit, a műsorszerkesztés alapjait.

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet
A szakkör irányítása a kijelölt kolléga koordinálása mellett zajlik több, reintegrációs feladatot ellátó munkatárs, illetve az informatikai szakterület közös együttműködésével.

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet
A reintegrációt elősegítő program újdonsága, hogy a bv. szervezet által fontosnak tartott információkon túl, a fogvatartottak saját érdeklődési körüket érintő témákat is feldolgozhatnak, emellett a szakkör keretében lehetőség nyílik riportalanyokkal való interjúkészítésre is.

Nyitókép: Tolna Megyei Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció