Megkezdték a munkát a frissen végzettek

Publikálva: 2017. augusztus 2.

2017. július 27-én végeztek a büntetés-végrehajtási felügyelő OKJ-s képzést januárban megkezdő kollégáink, akik közül néhányan szabadsággal, a többiek pedig éles szolgálattal folytatják pályafutásukat.

Összesen hét kolléga érkezett szolgálatra, akik közül ketten intézetünk munkatársai, öten pedig a jövőben megépítésre kerülő komlói intézetbe jelentkeztek, de amíg az megkezdi működését, addig nálunk gyakorolják, sajátítják el a büntetés-végrehajtási felügyelői hivatás alapjait.
A kollégákat az első napon Soczó László bv. ezredes, intézetparancsnok köszöntötte, melynek során gratulált a sikeres vizsgákhoz, átadta részükre Dr. Tóth Tamás bv. vezérőrnagy úr, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokának üdvözlő levelét, és eligazítást tartott részükre.

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet
A tájékoztatás során minden érintett megkapta azokat a szükséges információkat, amelyek a zavartalan és biztonságos munkavégzéshez elengedhetetlenül szükségesek.

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet
Gratulálunk kollégáinknak, és sok szakmai sikert kívánunk a Büntetés-végrehajtási Szervezet hivatásos állományának körében!

Nyitókép forrása: Tolna Megyei Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció