Megújul a Nagy Ignác utcai objektum sétaudvara

Publikálva: 2016. április 13.

A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet I. objektum sétaudvarának felújítási munkálatai már a tavalyi évben elkezdődtek, jelenleg ennek második üteme zajlik, a végleges átadásra pedig várhatóan május végén kerül sor.

Fotó: Fővárosi Bv. IntézetA Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának finanszírozásával megvalósuló munkálatokat külső vállalkozó, az Újítás Generál Kft. végzi és felügyeli 2015. augusztus óta. A felújítás első szakaszában elkészült a körülbelül 490 m2 alapterületű, három részre osztott sétaudvar.Fotó: Fővárosi Bv. IntézetItt jelenleg focipályát alakítanak ki, de négy erősítő gép is – melyből kettőt már használatba is vehettek a fogvatartottak – helyet kap majd az udvaron.

A tavasz kezdetével, március 7-én a második ütemmel folytatódhattak a munkálatok. A felújítást egyszerre áltagosan 10-15 fogvatartott végzi a külső vállalkozó szakmai iránymutatásával. A fogvatartottak részt vesznek a bontási munkálatokban, az anyagszállításban, illetve a segédmunkákban, mint például a betonkeverés, falfestés vagy épp a vakolás. A szerződés értelmében az intézet a munkaerőt bérbe adja a vállalkozónak, ez az első ütemben összesen 1600 munkaórát jelentett. A második felújítási szakasz eredményeként a másik, körülbelül 440 m2-es terület egy részén zöld sétaudvar lesz és egy pingpongasztal is helyet kap majd.

Fotó: Fővárosi Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció