Toboroztunk a Debreceni Tavaszi Országos Kirakodóvásáron

Publikálva: 2017. május 15.

Ismét megrendezték május 13-14-én Debrecenben az országos kirakodóvásárt, amelyen idén először a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet és a Komádi Toborzóiroda is képviselte magát. A szervező Debreceni Közterület Felügyelettel egyeztetett helyszínen a „rendvédelmi szekcióban” kaptunk helyet, és örömmel tettünk eleget a kérésnek, miszerint a vásár mindkét napján legyünk jelen, illetve a büntetés-végrehajtási szakma népszerűsítését lehetőségeinkhez mérten látványelemekkel is gazdagítva végezzük.

Noha az időjárás korántsem volt kegyes a vásározókhoz és kiállítókhoz, jelentős számú érdeklődőnek mutathattuk be az intézetben folyó szakmai tevékenységet, hívhattuk fel a figyelmet a munkalehetőségre, a Komádiban nyíló új büntetés-végrehajtási intézetben.

forrás: HBMBVINagy népszerűségnek örvendett a helyszínen megtekinthető és „kipróbálható” fogvatartotti szállítójármű, amelynek belső terében az intézetet bemutató és toborzási célú diasoron tekinthették meg az érdeklődők az intézeti munkát, illetve a kínált álláslehetőséggel kapcsolatban is tájékozódhattak.

forrás: HBMBVI

Testközelből ismerték meg a vásározók a bilincset, gumibotot, a kézi fémkeresőt, rendvédelmi sisakot, mellényt. Emellett a családos, kisgyermekes érdeklődőknek ajándékokkal (kulcstartó, nagyító, fényvisszaverő szalag, toll) kedveskedtünk. Talán ezeknek az elemeknek is köszönhetően a két napos rendezvényen visszatérő érdeklődőkkel is találkoztunk.

forrás: HBMBVI

forrás:HBMBVI

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció