Mobil kormányablak segítette a fogvatartottak ügyintézését

Publikálva: 2018. augusztus 30.

A Nógrád Megyei Kormányhivatal mobil ügyfélszolgálata járt intézetünkbe, hogy a szabadulás előtt álló fogvatartottak okmányokkal történő ellátását biztosítsa.

A Nógrád Megyei Kormányhivatal és a Balassagyarmati Fegyház és Börtön több szakterületet is érintve hosszú évek óta együttműködik többek között a fogvatartottak reintegrációja, szabadulásra történő felkészítése érdekében. Ennek egyik fontos és innovatív állomása volt augusztus 28-án, amikor a Kormányhivatal mobil ügyfélszolgálata járt intézetünkben, és tette lehetővé a szabadulás előtt álló tíz fogvatartott okmányaival kapcsolatos ügyintézést. A kormányablakos busz nagy előnye, hogy igény szerinti rendszerességgel tudja biztosítani a fogvatartottak okmányokkal történő ellátását, figyelembe véve egyéb más szempontokat is. Ilyen például a biztonsági kockázat csökkentése, hiszen az ügyintézés a mobil busz által az intézet falain belül történik, továbbá az előállításból eredő költség és leterheltség is csökkenthető.

Fotó: Balassagyarmati Fegyház és Börtön
A Nógrád Megyei Kormányhivatal mobil ügyfélszolgálatát július végén adták át, amely két okmányirodai munkaállomással látja el a célcsoportok, így a fogvatartottak okmányaival kapcsolatos ügyintézést. A Kormányablak buszon, mint a járási hivatali kormányablakokban szintén közel 1500 féle ügyfajta kezdeményezhető.

Fotó: Balassagyarmati Fegyház és Börtön
Előzetes egyeztetéseink szerint a Nógrád Megyei Kormányhivatal Kormányablak busza október hónapban ismét intézetünkbe látogat további ügyintézés céljából.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció