Művészetterápiás foglalkozások indultak

Publikálva: 2016. augusztus 4.

A Crime Stop Alapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatán nyert támogatást a "Crime Stop a társadalmi beilleszkedés" című programjával (NEA-TF-16-SZ-0516). Az állampusztai börtön solti objektumában kulcs-, valamint szociális és életvezetési kompetenciák fejlesztését célozza a program művészetterápiás módszerrel/eszközökkel.

Forrás: Állampusztai OBVI

A most indult foglalkozásokon tíz alkalommal, 12 fogvatartott számára művészetterápiát, valamint szintén 12 elítélt számára kézműves programot, alkotó- és játékterápiát valósítanak meg. Az Alapítvány a Nemzeti Bűnmegelőzés Stratégiája (2013-2023) alapján tervezte munkáját, miszerint „A szabadságvesztés alatt megvalósuló reintegrációs program célja az elítélt olyan élethelyzetének elősegítése, hogy a szabaduláskor belső meggyőződésből akarjon, és célirányos külső segítség igénybevételével képes legyen a társadalom jogkövető tagjává válni. Hangsúlyos az itt jelentkező hiátusok felszámolása, többek között a családdal történő kapcsolattartás segítése és támogatása, továbbá az, hogy a szolgáltatások és/vagy a segítő szervezetek a szabadulás után is rendelkezésre álljanak. A családdal való kapcsolattartás a szociális kapcsolatok megóvása és a kikerülés utáni bűnelkövetés sikeres elkerülés érdekében döntő.” A fogvatartottak nagy része küzd szociális és életvezetési problémákkal, amelyekre készségfejlesztéssel reagál a projekt, egy speciális lehetőség és módszer, a művészetterápia felhasználásával.

Forrás: Állampusztai OBVI

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció