Nagykeddi mise Veszprémben

Publikálva: 2015. április 1.

A nagyböjt utolsó hetében, nagyhét keddjén tartott szentmisét Dr. Márfi Gyula katolikus érsek a veszprémi börtönben.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet
Németh Éva bv. ezredes, intézetparancsnok köszöntő beszédében elmondta, Érsek Atya már visszatérő vendége intézetünknek, karácsony és húsvét alkalmával már korábban is találkozhattak vele a veszprémi rabok. Érsek Atya mindig szívesen tesz eleget meghívásunknak, hogy a rácsok mögött Isten igéjét terjessze, és bátorítsa az elítélteket.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

Ez alkalommal tíz fogvatartott vett részt a szentmisén, aminek különlegessége nemcsak Érsek Atya személyes jelenléte volt, hanem családtagjaik látogatása is. A misén együtt lehettek jelen hozzátartozóikkal, akikkel az alkalmat követően lehetőségük volt még egy órát beszélgetni jutalom látogatás keretében.
Érsek Atyával a mise előtt váltottam pár szót, kérdésemre elmondta, nagyhét lévén, ez alkalommal Jézus szenvedéséről, és az emberi szenvedésről szeretne beszélni az egybegyűlteknek.


Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

Jézus életútjából, fizikai gyötrelmeiből kiemelte "Palesztina poros útjain való megterhelő menetelését, vérrel verejtékezését. Fején töviskoszorú okozott sebeket, kínlódva cipelte a kereszt gerendáját a vesztőhely felé vezető emelkedőn. Hosszú fémszögeket vertek kéztő- és lábtőcsontjai közé, aztán végső kíntornáját a kereszten, mielőtt bevégeztetett.   
Jézus testi gyötrelmeit lelki szenvedése múlhatta csak felül, hisz Názáretben kudarcot vallott. Korábban tódultak utána követői, akik halála előtt sorra tűntek el mellőle. Saját hazájában nem volt a prófétának becsülete. Kínhalálát látta előre, gúnyolódva hajlottak térdre lábainál, gonosztevőkkel tették egyenlővé, pénzért elárulták, tanítványai magára hagyták. A keresztnél már csak Szűz Mária és a szent asszonyok álltak köré."
“Belül fáj nagyon
Nehéz mondanom
Hogy más bűneit hordom vállamon” - idézte Érsek Úr fiatalkora egyik meghatározó slágerét a Dinamit együttestől. Mindig – mondta – ha ezt hallgatta, érzése szerint, mintha Jézus énekelte volna.
Prédikációját azzal az üzenettel fejezte be, aki pedig a saját bűne miatt bűnhődik,  fogadja el a büntetést, mert van abban valami jó, hisz az igazság követelményeinek tesz eleget.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

Köszönjük, hogy eljött, hogy velünk volt és gondolataival, újra megcsillogtatott humorával valóban ünnepélyessé tette az ünnepet. Tudjuk, ez nem kis kihívás a börtönfalak között. Érsek Atya megkapó személyisége áthatja prédikációit, elbeszéléseiben bepillantást enged széleskörű műveltségébe. Elgondolkodtat. Öniróniájával, nárcizmustól mentes egyéni meglátásaival emlékezetessé teszi miséit hallgatói számára. A mise celebrálásában Bartos Gábor börtönlelkész, és Vasáros József kanonok Úr nyújtott segítséget, őket is köszönet illeti.

Borszuk Valéria bv. fhdgy. sajtóreferens

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció