Németül tanulnak a rabok a veszprémi börtönben

Publikálva: 2017. szeptember 9.

A fogvatartottak szabadidejük hasznos eltöltéséhez kapnak támogatást a bv. intézetben.

Intézetünkben néhány hónapja szerveződött az az önképző kör, ahol németül tanulhatnak az arra vágyó fogvatartottak. Szűcs Roland jogerős elítélt a fogvatartott társai kérésére és biztatására kezdeményezte, hogy német szakkört tarthasson. Mint mondta, családi helyzete miatt gyermekként előbb szólalt meg németül, mint magyarul, és tapasztalata alapján ez a tudás olyan értéket jelent, amit szívesen megoszt másokkal. A tananyagot saját maga állítja össze, és a csoport tagjaival megegyeztek, hogy a beszédkészség és a szókincs fejlesztése az elsődleges cél.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

A kis létszámú szakkör tagjai jórészt kezdők a német nyelv elsajátításában, komoly nyelvtanulási előzmények nélkül. Hetente több alkalommal működik az önképző kör és házi feladatot is kapnak a tagok. A bv. intézet nőnapi műsorán mutatkoztak be először, ahol német nyelven köszöntötték a hölgyeket. Igyekeznek, mindenkinek célja van a német nyelvvel; a szabadidő hasznos eltöltésén túl a szabadulást követő elhelyezkedési esélyeiken kívánnak javítani a nyelvtanulással. 

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet


Az önképző foglalkozások hatásos eszközei a bv. intézetben folyó reintegrációs tevékenységnek. A foglalkozások vezetői és résztvevői egyaránt profitálnak a szabadidejükben rendszeresen együtt töltött időből. A képzésért felelős fogvatartott önmagába vetett hite erősödik a pozitív visszacsatolásokkal és azáltal, hogy megtapasztalja, mások számára értékes tudással rendelkezik. A csoport résztvevői a hasznos időtöltésen túlmenően bővítik tudásukat, készségeiket, érdeklődési körüket és a büntetés-végrehajtási intézetekre jellemző kényszerközösségben lehetőséget kapnak arra, hogy saját döntésük alapján tartozzanak egy számukra értékkel bíró, támogató csoporthoz.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció