Nomád tábor Sátoraljaújhely

Publikálva: 2014. július 7.

avagy hogyan neveljünk játékosan természet és közösség szeretetre

2014.07.03-tól 5 napon át Karosban - Magyarország bölcsőjében - került megrendezésre a Sátorelő Íjász Klub III. Nomád Tábora. A tábor szervezését az idén már a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönön kívül a Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület is segítette valamint az Adorján-Tex Kft. is támogatta.
A táborban a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön valamint a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási intézet dolgozói és gyermekei több mint 40 fő gyermekkel és 20 fő felnőttel képviseltették magukat.
A helyszínen - Karosi Honfoglalás Kori Látogató Központ 2 hektáros területén - igazi korhű nomád tábor került kialakításra. A táborozók elhelyezésére a központ gerendaháza, paticsháza, veremháza, és a táborozók közösen elkészített jurtája szolgálta.
A programok közt szerepelt az természetismereten kívül, az ősi magyar harcmodor fegyvereinek alapszintű oktatása, mely során a táborozók elsajátíthatták a nyíl, a kard, a bot, és az ostorforgatás alapjait. A programok közt szerepelt még néhány komolyabb fegyveres harci és vadász bemutató is, ugymint a baranta, vagy solymász bemutató. A résztvevők a Karcsai Árpádkori templomot és tájházat is megtekintették. A tábor során a gyermekek kipróbálhatták kézügyességüket és elleshették az agyagozás fortélyait is.
Július 5-én szombaton, a látogatóközpont által szervezett a Pozsonyi csata évfordulójára rendezett lovas íjászverseny részeként a bátrabbak páncélt ölthettek és részt vehettek egy korhű koreografált csatában. Ezen a napon a táborban kinevelt kis harcosok éjszakába nyúló csatákat vívhattak egymással, természetesen felügyelet mellett. A nap zárásaként a táborozók egy sámán vezetésével részt vehettek az ősök tiszteletére rendezett szertűz szertartáson.     

 

 

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és BörtönFotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció