"Nyitott igazságügy" együttműködési megállapodás

Publikálva: 2015. január 23.

Tavaly októberben a Zalaegerszegi Törvényszék kezdeményezésére indult a program, amelyben a középiskolásokat ismertetik meg az igazságszolgáltatás működésével.

A program célja az, hogy tisztában legyenek a diákok tetteik súlyával, lehetséges következményeivel. A bűncselekmények kétharmada vagyoni javak megszerzésére irányul, de sok a garázda, erőszakos jellegű is. Mivel a kiemelt súlyú bűncselekményeknél 12 év a büntethetőség korhatára, ezért fontos, hogy a fiatalok tisztában legyenek a következményekkel. Az esetek kétharmadában próbára bocsátásról, megrovásról szólnak az ítéletek, csak minden negyedik tettes vonul rács mögé. Az idevezető úttal ismerkedhetnek meg a diákok a programban. A  részt vevő szervezetek - Zalaegerszegi Törvényszék, a Zala Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet, a Zala Megyei Főügyészség, a Zala Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság - képviselői szerdán a törvényszéken írták alá az erről szóló együttműködési  megállapodást.

Nyitott igazságügy 2015.Zala Forrás: Katona Tibor

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció