Nyugdíjastalálkozó a Gyűjtőben

Publikálva: 2016. október 3.

Széles Gábor bv. dandártábornok meghívására közel százhúsz nyugállományú kolléga látogatott el a Budapesti Fegyház és Börtönbe szeptember 29-én. A program a múltidézés és a régi történetek felelevenítése mellett új kapcsolatok kialakítására is alkalmat teremtett.

A parancsnok köszöntőjében elsősorban az elmúlt időszak jelentősebb változásainak bemutatására fókuszált, de nagy hangsúlyt kapott az intézet átadásának októberben esedékes 120. évfordulója és az idén szeptemberben adományozott csapatzászló is. Az elmúlt években felgyülemlett tapasztalatok mellé megfelelő lendület is párosult, így a Gyűjtő a büntetés-végrehajtást érintő változásokkal járó új kihívásoknak is meg tud felelni – emelte ki az intézetparancsnok.

Forrás: BFB

Forrás: BFB

A fogvatartási körleteket és az új beruházásokat a résztvevő kollégák az intézet bejárására során maguk is megtekinthették, majd közös ebéddel és újabb jóízű beszélgetésekkel záródott a program. A találkozó „korelnöke”, Jónás Feri bácsi - aki 1978-ban „híradós hadnagyként” vonult nyugdíjba – ma is szívesen emlékszik vissza aktív smasszeréveire.

Forrás: BFB

Forrás: BFB

Forrás: BFB

Forrás: BFB

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció